A felsőoktatás bevonásával segítenék a hazai tömegsportot

A felsőoktatás bevonásával segítenék a hazai tömegsportot

Futó kisiskolások

Az országban jelentős változások zajlanak, ami alól a felsőoktatás és a sport sem kivétel. A május 6-án induló társadalmi vita elsősorban a szolgáltatások rendszerét és az intézményhálózat megújítását fogja érinteni. Czene Attila, a minisztérium sportügyekért felelős államtitkára Európában egyedülállónak és úttörőnek nevezte a sporttal kapcsolatos adóváltozásokat, megítélése szerint ezen az úton kell megújítani a sportfinanszírozás rendszerét. 

Czene Attila

Czene Attila

Magyarországnak a tömegsport és az utánpótlásképzés terén a legnagyobb a lemaradása, így elsősorban ezt a területet kell támogatni. Nem szabad azonban szembeállítani a versenysportot a tömegsporttal, hiszen az egyik a másikból következik. Az ideális az lenne, ha az emberek huszonöt-harminc százaléka rendszeresen, szervezett keretek között sportolna. Czene Attila az egyetem vezetésével folytatott megbeszélései után látogatást tesz a Debreceni Sportcentrumnál, óvodai fociakadémiát keres fel és a Debreceni Labdarúgó Akadémia működésének ügyében is tájékozódik.

A Debreceni Egyetem saját szakmai anyaga kiemeli, hogy a felsőoktatás sportba való intenzív bevonásához szükséges lenne a meglévő infrastruktúra fejlesztése, az egyetemi sportösztöndíjaknak a felsőoktatási törvényben való szabályozása, egyetemi tulajdonú klubok működtetése és az adótörvények kiterjesztése rájuk, továbbá az utánpótlásbázis egyetemi keretek közé történő becsatornázása. Fábián István rektor ehhez kapcsolódva elmondta, hogy a DE az egyetlen az országban, ahol kötelező testnevelésórákra járniuk a hallgatóknak, az egyetem sportklubja, a háromszáz versenyzőt foglalkoztató DEAC csaknem évszázados múltra tekint vissza, és részt vesznek a Debreceni Labdarúgó Akadémia működtetésében is.