Aladdin, Noir Színház, fotó: Juhász Éva

Viharsaroktól Agrabán át Ökörapátiba: interjú Petri Viktor színésszel

Viharsaroktól Agrabán át Ökörapátiba: interjú Petri Viktor színésszel

Békéscsabán szerezte meg színész tanulmányait, de úgy gondolta szerencsét próbál Budapesten is. A nagyvárosi karriere Aladdin főszerepeként indult a Noir Színházban, amelyet folyamatosan további színházi szerepek követtek. Mára jó néhány napi sorozatban is megcsillogtathatta tehetségét.

– Már kisgyerekként érdekelt a színészet?

– Nem igazán emlékszem rá, hogy nekem is meglettek volna a tipikus kisfiús terveim, hogy tűzoltó, rendőr vagy katona szeretnék lenni. A színészet mindig is tetszett. Emlékszem, kiskoromban batmannek öltöztem az egyik óvodás farsangon. Az óvó néni megkérdezte, hogy minek öltöztem és én nem mertem elmondani. Talán akkor egyszer nem voltam a színészkedésben biztos.  🙂

– Egyértelmű volt, hogy tanulmányaid befejezése után Budapesten próbálsz szerencsét?

– Igen, teljesen egyértelmű volt. Nem akartam vidéken maradni, vonzottak a nagyobb városban adott lehetőségek, mint például a filmezés.

– Milyen esélyekkel indul el egy színész a szakmájában, ha vidéken szerzi meg a tanulmányait?

– Tanulmányok szempontjából nem gondolom, hogy hátránnyal indul bárki is. Ebben a szakmában az ismeretség nagyon fontos. Ez nehézséget okozhat, ha Budapesten akar elhelyezkedni egy vidéki színész. Emellett nagyon fontos, hogy ha valaki csak a hírnévért és a pénzért vállalja ezt a szakmát, akkor a kezdeti nehézségek könnyen elvehetik a kedvét a színészkedéstől.

– Budapesti színházas karrieredet egyből egy főszereppel kezdted, a Noir Színház Aladdinjaként. Milyen volt Aladdin 2018-ban és milyen napjainkban?

– A tanulmányaim alatt rendszeresen szerepeltem színpadon, de az első mondjuk így „megélhetési éles” szerepem az Aladdin volt. A színházi gyakorlatot megszerezhettem az iskolában, de a színpadi rutint az Aladdin főszerepének köszönhetem. Ez volt az első szerepem, aminek élesbe ment a tétje. Első szerepként főszerepben nagy élmény volt ezt megtapasztalni.

– A Babaváró musical-ben egy beszédhibás karaktert kellett alakítanod. Hogyan készültél fel erre a szerepre?

– Akkoriban volt egy beszédhibás munkatársam és őt figyeltem meg. Ez segített a szerep kialakításában.

Petri Viktor, fotó: Nyári Attila

– Vannak olyan a karakterek, amelyek közel állnak a szívedhez és olyanok is vannak, amelyekkel megküzdtél?

– Természetesen Aladdin szerepe közel áll a szívemhez, nagyon megszerettem ezt a karaktert az évek alatt. Nem tudnék olyan karaktert mondani, amivel nagyon megküzdöttem volna. Általában szerettem az alakítandó figurákat.

– Nem csak a színházi, hanem a filmes-TV-s lehetőségek is megtaláltak. Jó néhány ma műsoron lévő napi magyar sorozatban játszottál. Melyik műfaj áll közelebb a szívedhez és miért?

– A filmezés közelebb áll a szívemhez. Finomabb játék szükséges ebben a műfajban, ami sokkal jobban tetszik.

– Van olyan személy, akivel úgy érzed, megtiszteltetés volt vagy lenne együtt játszani?

– Számomra megtiszteltetés volt Kossuth-díjas művészeinkkel együtt dolgozni, például Bezerédi Zoltánnal vagy Csiszár Imrével. Jelenleg Király Attilával forgatok a „Drága örökösök” című sorozatban, amit nagyon élvezek.

– Miért szeretsz színész lenni?

– Olyan élményeket ad ez a szakma, amit máshol nem tud megtapasztalni az ember. Gondolok itt különleges helyekre vagy érdekes szituációkra.

– Interjúm zárásaként hagyománnyá vált, hogy felkérem „áldozataimat” egy kis játékra, így Viktort is megkértem, hogy ezeket a szavakat tegye fontossági sorrendbe: siker, pénz, Aladdin, Ökörapáti, elismerés, boldogság.

Viktor fontossági sorrendje:

Boldogság – elismerés – siker – Aladdin – Ökörapáti – pénz