Beck Zoltán és Beck László (Zaza), fotó: Sándor Péter
Brutális kávécsésze nyom, bólé, ciklámen celofánba, kenyér papírba csomagolt párhuzamok keblemre! Megszületett a Rocklitera, a határok határtalanságának jelképéül. Pécsett kertemben a belváros, Győrben diszkó paradoxon haláli kombóval, szendvicssütő karrier Rock’N’Roll-lal párhuzamban - álmunkban. Giccset bátran, naivan zokogva – örömteli repertoárban. Én szeretem! Nos, tehát, akkor, vizsgáljuk meg jobban a bejárt tereket, köszöntsük orgonával a lemezt! Még mindig maradt koktél paradicsom, itt a koktél paradicsom, koktél paradicsomot valaki? „Tudjuk, szinte klasszikus, de” felráztam a dunnát és…
– Y vagy X?
– Beck László (Zaza – dob): Nem tudom, egyik se jelent semmit.
– Beck Zoli (ének, gitár): Ha muszáj választanom, akkor inkább az Y-t választom. A Király utcán találtak egy táblát, amire Y volt satírozva. Legyen ez népakarat!
– A Fogasházban vagyunk a Rocklitera könyvbemutatóján. (Novelláskötet a mai zenei színtérről, 2011. – a szerk.) Ez csészényi tér szerintetek? (Csészényi tér című lemez, 2006. – a szerk.)
– Zoli: A Fogasház ismerős hely, ilyen tekintetben egyik csészényi terünk is lehetne. Majdnem napra pontosan tavaly itt volt a Városember című lemez köszöntője. Középre betoltunk egy régi Yamaha orgonát, amit egy barátunk küldött Londonból, mert ott éppen szemétbe dobták. Kaptunk egy sms-t Kató Balázs, nagyszerű színész barátunktól, hogy ha holnap is itt lesz, hazaküldjük. Másnap lomtalanításkor rendelt egy kis buszt és hazarendelte a Yamaha orgonát. Nem nagyon használtuk ezt a hangszert – szinte soha – viszont arra gondoltunk, hogy a lemezköszöntőnek nagyszerű kulisszája is tud lenni. Orgonán játszottunk el néhány dalt.
– Zaza: A csészényi tér egy szendvicsező, amit Gundel Tamás barátommal akartunk nyitni Pécsett mikor még szendvicseket sütögettünk az albérletben.
Beck Zoli, fotó: Sándor Péter
– Zoli: Amikor az öcsémnek még nem volt rockzenei karrierje, akkor szendvicssütő karrierje volt. Mindent csak álmodunk.
– Zaza: Valójában jobban jöttünk ki az egészből, mert ebből lett egy lemez. Terekben nem nagyon gondolkozom, de nagyon finom itt a piros fröccs.
– Zoli: Baksa Sóós Andi egy kiváló építész, mi csak rácsodálkozunk az anekdotáira.
– Például?
– Zoli: Most – épp a ZEN (Zenélő Egyetem, Pécs – a szerk.) kapcsán – azon gondolkodik, hogyan épülnek ki a popzene terei, hogyan építenek ki sajátos társadalmi hálót egy városon belül. Másrészt az is érdekli, milyen egy színpad felépítése, mik azoknak az üzenetei, jelentései. A fesztiválterek, hogyan válnak a zene terévé. Ezek ideiglenes terek, mégis úgy maradnak meg benned, mint az általad bejárt, vagy ismerős terek legfontosabbikai.
– Nektek milyen a színpad teretek?
– Zoli: Megszoktuk, hogyan állunk fel. Ha néha egy-egy kényszerítő körülmény miatt tükörképben állunk fel, akkor felnézve nem az van ott, akit várunk.
– Zaza: Színpadterünk tökéletes metaforája a MüPás koncertünk, ahova felvittük a próbatermünket. Felhoztuk a fotelt, rádiót, mindent, ami fontos nekünk. Minden színpadon azt az ideális beállást keressük, mint amit a próbatermi tud adni a tökéletes megszólalás érdekében.
– Zoli: A MüPában ez volt a harmadik koncertünk 2009 óta, előtte rendszeresen a Művészetek Völgyében játszottunk. A Szentimentálé-nak – mivel meghitt és meg van számunkra is a maga intimitása – sosem volt turnéja, évente egyszer játszuk.
– A szentimentális szerintetek mennyire pejoratív értelmű?
– Zaza: Mi gyerekkorunk óta azok vagyunk. Szerintem szentimentálisnak lenni bátor dolog.
– Zoli: A szentimentalizmusban mindig van valami, ami a giccs felé hajlik, de én szeretem a giccset. Szerintem a szentimentálé minden, ami nem megtervezett, nem kiszámítható, amelyiknek nem az a feladata, hogy sikeres legyen, hanem néha zavaróan érzelmes, akár gusztustalanul giccses. Ha az akar lenni, akkor legyen naiv, nyugodtan bágyadt, kerüljön bele valami a „spleen”-ből. A mi szempontunkból az a fontos, hogy abban az adott pillanatban mi – akik csináljuk – átéljük-e. Ha átélhető a szentimentálé, engem nem zavar. A csajom mosolyog néha rajtam, mert sírós vagyok. Az „Apáca 4”-en is tudtam sírni. Bevállaljuk ezt az ostoba érzelgősséget, a szentimentálé nem takargat, hanem akár riasztóan nyilvánvalóvá is akar tenni dolgokat.
– Zaza: Miközben nem arról van szó, hogy ebben a repertoárban játssza a zenekar a szomorú dalait.
– Az akusztikussal szemben milyen lé a nyíregyházi koncert?
– Zoli: Van egy kontrolálhatatlan tér. Borzasztóan élvezzük azt, hogy az első pillanattól az utolsóig zenélhetünk. Nem számolunk azzal, hogy az elején, vagy a végén vagyunk-e. Mindig a végén vagyunk!
Beck Zaza, fotó: Sándor Péter
– Zaza: A legagresszívebb koncertjeit Nyíregyházán játszotta a zenekar.
– Zoli: Talán még Keszthely vetekszik vele.
– Milyen lé a győri a koncert?
– Zoli: Nyíregyháza után Győr a halálé. A Heaven Street Seven-nel játszottunk ott legutóbb közösen. Minden szervezőnek mondom, hogy ez a kombó a legveszélyesebb! Kiszámíthatatlan, megbízhatatlan, abszolút őrült.
– Zaza: A koncert után a győri Lapos nevű diszkóban rúdtáncolt a 30Y és a Heaven Street Seven.
– Mi a kedvenc diszkó számotok?
– Zoli: Ma hallottam a rádióban a pécsi manufaktúráról egy riportot és kiderült, hogy ők gyártják Madonna és Lady Gaga kesztyűit.
– Zaza: Úgyhogy Madonna és Lady Gaga a kedvencünk.
– Zoli: Én inkább Madonnát választanám.
– A székesfehérvári koncert milyen lé?
– Zoli: Ott még nem is játszottunk.
– Zaza: Nem tudjuk, az a meglepetés lé.
– A miskolci?
– Zaza: Miskolc a hólé. Legutóbb úgy indultunk el Pécsről, hogy nem esett a hó és Miskolcon térdig érő hóba léptünk megérkezéskor.
– A Jasnai síközpontos koncert milyen lé?
– Zaza: Bólé!
– Zoli: Pótszilveszter.
– Városemberek vagytok?
– Zoli: Én egy városon belül faluban lakom, ilyen értelemben talán nem vagyok városember. A régi kertvárosban lakom, ami Pécs belvárosához közel van, Templom-, Posta térrel… A szomszédok köszönnek és törődnek veled, a mesteremberek telefonszámát megosztjátok, ha megbízható volt a parkettás vagy a kőműves.
– Zaza: Én nem kertes házban, hanem Uránvárosban lakom. Az Építők utcáján éltek azok a mesterek, akik felépítették az uránbányászok városát. Nagyon sok gyerek és öreg él itt, jól néz ki.
– Zoli: Ott próbálunk az Olimpiában, ami régen egy nagyon menő bár és üzletház volt. A 70-es években erről Cseh Tamás és Bereményi Géza írt egy nagyszerű dalt is. „Olimpia bár, Olimpia bár várja, hogy minden nő a bányászt kívánja” – ez volt a refrénje.
– A kertedben mit locsolgatsz?
– Zaza: Csak szintetikust!
– Zoli: Ez random ügy, véletlenszerű, hogy mi él meg a kertben. Az idei év slágere a koktél paradicsom volt. A csajommal elültettünk négyet, ami nem kelt ki, viszont a többi kétszáz valahogy ott lett. Hány mázsa paradicsomot adtunk nektek?
– Zaza: Nem tudom, több mázsát. A zenekar teljes baráti köre paradicsomot evett egész nyáron. Zoli paradicsom dealer lett Pécs utcáin.
– Zoli: Ezen kívül metélő hagyma is van nálunk.
– Nincs világ a valóságban? Mi van helyette, ami átölelhető? („Respekt” című dal – a szerk.)
– Zoli: Leginkább úgy képzelem, hogy minden világ átölelhető. Sok világ és én van – nem egy. Nagyszerű narratívákban létezünk, amik párhuzamosak egymással.
– Zoli, tanár is vagy a PTE Romológia tanszékén.
– Zoli: Az irodalomtudomány doktora vagyok, a romológia tudomány diskurzusának szemszögei és a cigány irodalom teoretikus kérdései volt a disszertáció témám. A romológia tanszék alapítója vagyok, és ott tanítok. Mi – alapító tagok – viszont nem tudtuk elvégezni ezt a szakot, hiszen mi alapítottuk – ez egy fura paradoxon.
– Romológia csak Pécsett van Magyarországon?
– Zoli: Igen, egyetemi szakként. Közép Európában a Károlyi Egyetemen Prágában, de az a romológia tudomány egy nyelvészeti szegmensével foglalkozik. A miénk ezzel szemben kulturális stúdióként működik, egyfajta komplex látásmódot kíván nyújtani.
– A doktori disszertációd párhuzamaként (miszerint a szöveg az irodalom és a kultúra tudomány határán van) a Rock’N’Roll és az irodalom határán mi van?
– Zoli: Baksa-Soós Attila a határon van. (a Rocklitera szerzője – a szerk.)
– Zaza: Mint ember biztos, mint író nem tudom, nem olvastam.
– Zoli: Ha nagyon feszegetjük a fiókokat, előbb-utóbb mindenről kiderül, hogy a határon van. El kell hagynunk a kontúros körberajzolásokat, amiket eddig tettünk – legyen szó Rock’N’Roll-ról vagy irodalomról, bármiről. Pont az az izgalmas az egészben, hogy gyakorlatilag nincs olyan dolog, ami ne lenne határhelyzetben.
– Ha a 30Y lemezeit karácsonyi ajándékba adnátok, akkor mibe csomagolnátok „Az egy perccel tovább” (2004. – a szerk.) című lemezt?
– Zoli: Nagyon félve adnám „Az egy perccel tovább” című lemezt bárkinek. Talán kártyát írnék hozzá, amin az állna: „Bocs.”
– Zaza: „Csak ha nagyon muszáj.”
– Zoli: „Tudjuk, szinte klasszikus, de azért óvatosan.”
– Zaza: „Zeneileg odatettük, de technikailag elb…tuk.
– „Csészényi tér”? (2006. – a szerk.)
– Zoli: Egy kávéfoltos kávécsésze nyomos szalvétába csomagolnám.
– Zaza: Valami nagyon exkluzívba csomagolnám hasonló felirattal: „Fogadd tőlem drága barátom.”
– „Semmi szédítő magasság”? (2007. – a szerk.)
– Zoli: Úgy, mint a borító: feketébe-pirosba.
– Zaza: Szívesen húznék egy csíkot rá és koncert után odaadnám. Csúnya szavakat írnék rá.
– „No. 4.”? (2008. – a szerk.)
– Zoli: Kenyérpapírba, semmit sem írnék rá.
– „Városember”? (2010. – a szerk.)
– Zoli: Kávéfolt mindenképp lenne két lemezünkön, vagy felváltva. Ciklámen celofánba csomagolnám.
– Komoly végszó mára angolul.
– Zaza: Fuck off!
– Zoli: A héten láttam egy kiváló filmet, és ennek a címét mondanám. Goodbye Harley!
– Egy Rock’N’Roll konklúzió angolul?
– Goodbye, how are you?
– No means no.