„Nekem a pénz annyit jelent, hogy osztályzatot kapok egy üzletért” Beszélgetés Klapka Györggyel

„Nekem a pénz annyit jelent, hogy osztályzatot kapok egy üzletért” Beszélgetés Klapka Györggyel

Klapka György, fotó: Gál Noémi/SikeradóNincs ott a neve a magyar milliárdosok listáján, sose volt az uralkodó elit bizalmasa, de takargatnivalója sincs. Ezt mondja magáról Klapka György életrajzi könyve fülszövegében. Mindehhez nyíltan beszél vagyonáról, végrendeletének tartalmáról, büszkén eleveníti fel a sikeres üzleteket, miközben a százmilliós bukásokat sem szégyelli. Könyve megjelenése előtt beszélgettem vele a zálogházában.

Kovács Noémi – Azt olvastam valamelyik bulvárlapban, hogy egymilliárdos beruházásként 61 milliót hozott Önnek a dió 2012-ben.

– Az igaz, hogy egymilliárdos a beruházás, de azért ennyit nem hozott. Ez egy kicsit túlzás. Tizennyolc éves az ültetvény, nyolc éves kora óta hozza a termést. Mindig többet és többet és többet. De ha jön egy fagykár, akkor jön a fagykár és nincs annyi dió. A mezőgazdaság ilyen. Szeretem, mert imádom a növényeket és az állatokat. Ha egy vállalkozónak van egy aranyüzlete, amivel pénzt keres, vagy másból van neki pénze, általában eljár a kaszinóba, meg kaviárt zabálni, elmegy kirándulni, tehát szórja a pénzt hat kézzel, én viszont a diósba hordtam az összest, amit kerestem. Szóval a diós nem az, amiből meg lehet gazdagodni és nem is azért van. Nekem a hobbim.

– De befektetésnek sem utolsó, ha úgy nézzük.

– Befektetésnek nehéz, megmondom, hogy miért. Mert 8-10 évig csak pénz megy bele.

– És ez sokkal több, mint egy más típusú vállalkozásnál, amely átlagban öt éven belül nyereséget tud termelni?

– Persze. Ebből 8-10 évig nem hoz ki pénzt, csak beleteszi, mert locsolni kell, ápolni, permetezni, meg metszeni. Hét-nyolc emberem állandóan ott van. Egész évben. Még télen is dolgoznak. Aztán gépek kellenek hozzá, az is egy beruházás. Maga el sem tudja elképzelni, milyen berendezések kellenek egy ilyen befektetéshez!

– De azért talán jobb a dió, mint mondjuk a meggy, ami nagyon hamar megromlik.

– Megnéztem melyik a legjövedelmezőbb. Nem fogja elhinni, éppen a meggy hoz a legtöbbet hektáronként, csakhogy a meggyel, ahogy mondja, van egy borzasztó nagy probléma. Ha nem adja el azonnal, ahogy lerázta a fáról, megrohad, mert nem lehet tárolni, magyarul ki van szolgáltatva a kereskedőknek. Kínálhat érte 10 fillért és akkor 10 fillérért oda kell neki adni. Ő diktál. A diónál ilyen nincs. Ha nem jó az ár, nem adja neki oda, hiszen ha ott marad, ott marad. Fél év múlva is ráér eladni. Ráadásul a dióra egész évben van kereslet, nemcsak karácsonykor.

– Erre vannak pályázatok is, mármint a dióföldre?

– Voltak rá pályázatok, ma már semmi sincsen. Már a fagykárt sem fizetik ki, papíron persze nagyon szép, hogy hatmillió-hatszázezer fagykárom volt az idén, azelőtt viszont nagyon jó termésem volt, de reménytelen, hogy akár 10 fillért is kapok belőle. Egyébként Magyarország ebből a dióból nem kap egy szemet sem.

Komolyan, külföldre viszi mind?

– Igen, a németeknek és az olaszoknak.

– Ezek szerint a dió jól megy. Minden így bejött, amibe valaha is belevágott?

– Nézze, ha úgy veszem, hogy ha az ember nekimegy valaminek, és nem azt nézi, hogy megél-e belőle, vagy sem, akkor minden vállalkozásom bejött. De ha úgy veszem, hogy a megélhetésre kell, akkor az egyik legrosszabb üzletem a dió. Egymilliárdot befektettem és mikor kapom vissza?

– Majd egyszer, majd a gyerekek, vagy az unokák, ha továbbviszik.

– Igen. De ez sem egyszerű. Mindig azt gondoltam, hogy a kislányom majd továbbviszi. Be is jár hozzám, ad egy puszit, azt mondja, adjál százezer forintot, mert el kell szaladnom valahová és ennyi. 

– Szóval nem látja benne a vállalkozói vért.

– Sajnos nem. Szörnyű dolog, amikor valaki felépít valamit és látja, hogy más nem úgy áll hozzá. Ráadásul nekem sok mindenem van. Van egy csomó építési telkem Budapesten, itt is van egy szilvásom.

Klapka György Aranyember

– Most is folyamatosan eszébe jutnak új ötletek?  

– Olyannyira így van ez, hogy az asszony el is akar válni tőlem emiatt. Azt mondta, hogy ha még egyszer ilyen hülyeséggel jössz nekem nyolcvanöt éves korodban, hogy egy újabb üzletbe kezdesz, agyon váglak.

– Azt is olvastam, hogy árulja ezt az üzletet. Ez most így van vagy kamu?

– Nézze, kellett egy kis reklám, hát feladtam egy hirdetést, hogy eladó az üzlet. Mindjárt teltházam lett. Értek a reklámhoz. Csak akkor adnám el, ha lenne másik három ilyen üzletem.

– Említette, hogy ma már nincsenek pályázatok és kevesebb a támogatás. Régen könnyebb volt pénzt „csinálni”?

– Az emberek mindig azt mondják, hogy ó, hát akkor könnyű volt, akkor lehetett pénzt keresni, ma már nem lehet, dehogy nem lehet. Mindig lehet.

– De az átkosban bizonyos köröknek azért könnyebb volt valamennyivel, ne mondja, hogy nem.

– Dehogy volt. Ugyanolyan nehéz volt, mint most.  Régebben azt mondták, hogy ötvenhatban könnyű volt, meg hogy negyvenötben könnyű volt, még korábban meg azt, hogy a háború előtt könnyű volt, de pénzt keresni sosem könnyű. Sohasem könnyű egy üzletet felépíteni és megtartani.

– Melyik a kedvenc ötlete, amit valaha is kitalált?

– Mindig az aktuális.

– Mindig jönnek szembe falak, azokkal mit lehet kezdeni?

– Le kell dönteni vagy meg kell kerülni őket. Soha nem szoktam visszafordulni, ha már elindultam egy úton.

– Nem változtatja meg a döntését, ha úgy érzi, nem jött be?

– Dehogy nem. Rögtön megváltoztatom és odadobok mindent, hogy új irányba indulhassak el. Amikor ezt az üzletet megvettem, kétszersülteket sütöttek itt hatalmas kemencékben, csupa zsír volt minden. Nyolcvankét millió forintot fizettem az átépítésért, ami két évig tartott. Áruház lett belőle ruhákkal. Rájöttem, hogy kicsi vagyok ahhoz, hogy jó legyek benne, mert ha egy női ruhából van egy méret, akkor több méretben is kell lennie, és több színben is és itt nincs ekkora hely. Úgyhogy elkezdtem azon gondolkozni, mi lenne a jó. Mondom, akkor már kész volt az üzlet, volt személyzet hozzá, minden megvolt. Azon törtem a fejem, mit csináljak, hogy abból a baromságból, amit elkövettem, valahogy kikeveredjek. Akkor jöttem rá, hogy antikvitást kell nyitnom. Úgy ahogy van, fogtam az egész cuccot, a negyven millió forintos árut, becsomagoltam és odaadtam a Vöröskeresztnek egy fillér nélkül. Nem sírtam utána. Aztán felépítettem az új üzletet. Én voltam az első privát zálogház.

– Azt hiszem, nem sokan tudják, hogy régen táncos volt és Psota Irén osztálytársa a színművészetin.

– Így van. Sós Imre, Berek Kati, Gyurkovics Zsuzsa is az osztályunkba járt.

– Színész akart lenni?

– Minden vágyam az volt. Amikor elmentem a főiskolára, már diplomás színész voltam. Rózsahegyihez jártam két évig, levizsgáztam, aztán vidékre költöztem, hogy színész legyek. Ma is több mint ezer verset tudok kívülről.

– És mikor határozta el, hogy most akkor innentől kezdve vállalkozó lesz?

– Nézze, nekem volt egy óriási mázlim. Pult alatt születtem.

– Azaz?

– Apám művészember volt, de a mamám kereskedő. Engem úgy szoptatott, hogy közben kiszolgált. Erzsébeten volt egy üzletünk, fűszer-csemege volt rá kiírva, valójában szatócs üzlet volt. Petróleumtól kezdve, a tűzifán keresztül, a kenyérig mindent lehetett nálunk kapni. Nagyon jól ment a háborúban. Minden hajnalban disznóvágás volt nálunk, öt órakor már ki is árulta a mama a húsokat, hogy mire jönnek a húsellenőrök nyolc órakor, már ne legyen egy szem hús se a kirakatban. Szóval ezt a sok csibészséget már otthon megtanultam, már gyerekkoromban. Muszáj volt, mert csak így tudtunk lébecolni, így tudtunk élni valahogy. Megtanultam, hogy kell a tejet hamisítani. A savanyú káposztát meg edényben adtuk, jó lucskosan, jó vizesen, hogy a vizet is eladjuk vele.

– A pálinkakészítésnek is van egy ilyen trükkje. A gyengén sikerült párlathoz mézet adnak, hogy feljavítsák a minőségét.

– Persze, a húsnak is van ilyen. Megtanultam, hogy a büdös húst ne ecetes vízbe áztassuk, hogy elvegyük a szagát, mert az ecet a színét is elveszi, hanem faszenes vízbe, ami elveszi a szagát, de a színe megmarad.

– Az egyértelmű, hogy a színészi vénáját az üzleti életben is használja, gondolom, jól jött, de művészként segítette az Önben élő vállalkozó?

– Nekem óriási szerencsém volt, hogy művészként is tudtam használni az üzleti érzékemet. Mindig kétszeres, meg háromszoros pénzt kaptam a tévéért, mint a többiek.

– Maga a magánéletét is jól használta.

– Próbáltam. Most például büszke vagyok a lányomra, akinek van egy nagyon nagy szerencséje. Az, hogy van egy apja, aki rádumálja Őt mindenre. A nagy lányom tudóska. Most írja a nagydoktoriját. Önálló kutató Düsseldorfban az egyetemen. Nincs a pénzhez viszonya, sose volt. Nekem sem.

– Nincs meg magában az a vágy, hogy több és több pénze legyen?

– Abszolút nincs. Csak az ötletek megvalósítása. Sőt. Csak a sikerélmény. Nekem a pénz annyit jelent, hogy osztályzatot kapok egy üzletért. Ha keresek öt millió forintot, van egy ötös osztályzatom. Ha ráfizettem egy fél milliót, megbuktam. Puritán ember vagyok, semmiféle luxus nem érdekel. Jobban szeretem a paprikás krumplit, mint a kaviárt, nem iszok, nem járok kaszinóba és nem dohányzok.

 

Kovács Noémi

Kapcsolódó cikkek