Egész életében kutató, kutatóorvos szeretett volna lenni, mert kíváncsi természetű, és magyarázatot akar találni a világ dolgaira. Ez úgy igaz a fizikai jelenségekre, ahogy a társadalomban zajló legkülönbözőbb mozgásokra, politikai változásokra is. Sikereiről, terveiről beszélt Vizi E. Szilveszter agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, akit a Schmitt Pál körül kialakult örvény egészen a köztársasági elnöki székig repíthet.
– A tanáraim annak idején érdeklődőként jellemeztek, és azt hiszem, hogy ez telitalálat volt a részükről – idézte fel. – Az orvosi hivatást pedig azért választottam, mert neveltetetésemnél fogva rendkívül értékes tevékenységnek tartottam az embereken való segítést. Kezdetben ez még nem volt összefüggésben az orvostudománnyal, csupán a gyengébb diáktársaimnak vagy az időseknek való segítségről szólt. Később lassan kiegészült azzal, hogy gyógyítani akartam. Végül kutatóorvos lettem, gyógyszerkutató. Megtaláltam hivatásomat, amely ötvözte a segíteni akarást, a kíváncsiságot és a gyógyítást, hiszen az új gyógyszerek kifejlesztésén szorgoskodó kutató elősegíti a gyógyítást munkásságával. Kezdetben helyettesítettem körzeti orvosokat, de éjjel-nappal kutattam, az idegrendszer működését befolyásoló gyógyszereken dolgoztam.
Szerencsés momentumok
Az agykutató nagyon szerencsésnek tartja magát, hiszen olyan pedagógusok tanították, olyan nagy egyéniségek mellett dolgozhatott, akikre felnézhetett.
– Ilyen volt Szunyogh Xavér bencés tudóstanár, aki nagyon liberális papnak számított a maga korában, vagy Tihanyi Károly a Fay András Gimnáziumban, ahol érettségiztem – mondta. – Érdekes, hogy két magyartanár volt hatással a szemléletemre, nekik köszönhetem az irodalomszeretetet, a szép és igaz együttesének a megismerését. Mint John Keats írja, a filozófiai alapigazságok csak akkor alapigazságok, ha szívverésünkben érezzük azokat: olvasunk nagyon szép dolgokat, de sohasem érezzük át teljességükben, míg magunk is meg nem jártuk a költő útját.
Szavai szerint szerencsés azért is, mert pécsi diákévei alatt Cholnoky László (1899-1967) biokémikus mellett dolgozhatott, majd a Budapesti Orvostudományi Egyetemen Issekutz Béla (1886-1979) akadémikus, Kossuth-díjas farmakológus intézetébe került. Sikeres volt kutatási témája megválasztása is. Issekutz Béla tanácsára kezdett el foglalkozni a központi idegrendszerrel, hiszen abban az időben még igen keveset tudtak arról, hogy az emberi agyban milyen kémiai anyagok közvetítik az ingerületet, az üzenetet egyik idegsejtről a másikra.
– Akkor kezdtem el agykutatással foglalkozni, amikor még nagyon kevés tudóst érdekelt ez a tudományterület – húzta alá. – És itt következik a másik szerencsés momentum az életemben, hiszen 1967-ben kijutottam Oxfordba, ahol a világ egyik legnagyobb tudósa, Sir William Paton mellett kezdtem el dolgozni. Mindig csak egy munkatársa volt, így gyakorlatilag minden nap foglalkozott, beszélgetett velem, megtanított gondolkodni. Ez az iskolateremtés legfontosabb motívuma, megtanítani a kutatót arra, hogyan kell gondolkodni. Az Oxfordi Egyetem farmakológiai intézetében akkoriban óriási tudósegyéniségek dolgoztak, többek közt Edith Bülbring professzor, a simaizomzat élettanának világszerte elismert kutatója, vagy Hermann (Hugh) Blaschko professzor, a kémiai ingerületátvitellel kapcsolatos kutatások úttörője, David Smith, aki később az oxfordi gyógyszerészeti intézet vezetője lett, vagy Hans Winkler, akit az Innsbrucki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának neveztek ki.
Mindenki segít
Oxfordban azt vizsgálta, hogy miként hatnak egymásra a belső szervek működését szabályozó vegetatív idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus hálózatának ingerületátvivő anyagai. Izgalom, veszély esetén a noradrenalinnal működő szimpatikus idegrendszer kerül túlsúlyba, nyugalmi állapotban viszont az energiafelhasználás utáni feltöltekezést végző, acetilkolinnal üzemelő paraszimpatikus idegrendszer. A tankönyvi adatok szerint a noradrenalin és az acetilkolin ugyanazon a célsejten fejti ki az ellentétes hatást. Vizi E. Szilveszter viszont, amikor azt tanulmányozta, hogy a két idegféleség képes-e egymásra hatni, legnagyobb meglepetésére azt találta, hogy a noradrenalin gátolja az acetilkolin felszabadulását anélkül, hogy a két hálózat között lenne szinaptikus, azaz közvetlen kapcsolat.
– Az intézetben az a szokás, hogy délutáni teázás alkalmával a fiatalok beszámolnak arról, hogy mit találtak, és a világklasszis tudósok ezt megvitatják, segítenek – magyarázta. – Olyan az az oxfordi intézet, hogy nem lehet rosszat csinálni, mert mindenki segít. Mikor elmondtam, hogy mire jöttem rá, beszámolóm nagy megdöbbenést keltett, hiszen ez ellentétes a tankönyvi adatokkal, és azzal, amivel ugyanott Edith Bülbring foglalkozott, aki azt kutatta, hogy a két ingerületátvivő anyag a periférián a támadásponton, a végsejten ellentétes hatást fejt ki, de szó nincs arról, hogy már előtte képesek egymással “beszélgetni”. Sir William Paton azonban közölte, hogy folytassam a kutatásaimat, hiszen a felfedezések mindig váratlanul jönnek.
Az intézet annyira érdekesnek találta a fiatal magyar tudós kutatásait, hogy Vizi E. Szilveszter lehetett a brit és a német farmakológiai társaság közös ülésén az első előadó Nagy-Britannia képviseletében, tanulmányát pedig közölte a világ vezető gyógyszerkutatási lapja, a British Journal of Pharmacology. Évekkel később ez a tanulmány Citation Classic, vagyis az adott tudományterület egyik legidézettebb munkája lett.
– Publikálásra került a felfedezésem, ami elindított azon az úton, hogy felismerjem a kritika révén a szinaptikus kapcsolat hiányát – jegyezte meg. – Az egyik ideghálózat ingerlése a másikon vált ki hatást, de köztük nincs kapcsolat. Akkor ez nem szinaptikus kapcsolat, hanem a hatást az eldiffundált kémiai ingerületátvivő anyag váltja ki. Ma már ez általánosan elfogadott nézet, a koncepcióm új agymodellt tett lehetővé, egy új kutatási irányzatot.
Büszke tanítványaira is
Az akadémikus hazajövetele után tovább kutatott, és évente publikált rangos folyóiratokban. 1984-ben jelent meg az Egyesült Államokban a nemszinaptikus kölcsönhatást taglaló monográfiája, 2000-ben bizonyította egy nagy tanulmányban, hogy a nemszinaptikus receptorok érzékenysége jóval nagyobb, mint a szinaptikus jelfogóké. Egy tavalyi cikkében viszont már azt ismertette, hogy a gyógyszerek valójában a nemszinaptikus jelfogókon (receptorokon) fejtik ki a hatásukat.
A szakma elismerését jelzi, hogy 2001-ben az International Neurochemistry Vízi E. Szilveszter születésnapjára különszámot jelentetett meg, amelyben 25 ország 40 tudósa taglalta, hogy a magyar agykutató munkássága miként befolyásolta saját kutatásaikat.
– Büszke vagyok arra, hogy munkáimra tizenhatezer hivatkozás született. Jó érzés, hogy tudják a világban: valami nagyon alapvetőt írtam le az idegsejteknek egymással való kommunikációjáról, és felfedezésem alapján több ezer milliárd dollár értékű gyógyszert fejlesztettek ki és forgalmaztak – emelte ki az agykutató, akit örömmel tölt el, hogy a szakma mellett a társadalom is elismeri munkásságát. – A Széchenyi Nagydíjat előttem olyan tudósegyéniségek vehették át, mint Oláh György Nobel-díjas kémikus és Lovász László Wolf-díjas matematikus. Tudományos teljesítménye mellett igen büszke tanítványaira is.
– Az az elvem, hogy minél jobb tanítványokat nevel az ember, annál sikeresebb. Nem kell félni attól, hogy okosabbak lesznek, hiszen törpék vállán nem lehet messzire látni. A tudóst pedig tanítványainak minősége emeli igazán fel – szögezte le az iskolateremtő tudós, aki szerint mindenekelőtt a tudományos gondolkodásra kell megtanítani a fiatalokat, ahogy ő maga tanult meg gondolkodni Sir William Patontól. – Akkor teremt az ember iskolát, ha nem szűken méri a gondolatokat munkatársainak, tanítványainak. A szellem, a gondolatiság, a gondolkodásmód átörökítése a fontos, és én erre törekedtem egész életemben. Büszke vagyok, hogy a világban 14 egyetemi tanár van, aki az én tanítványom volt. Büszke vagyok arra, hogy nagyon sok egészen kiváló magyar kutatót hoztam haza, olyanokat, mint Freund Tamás akadémikus, akit tavaly Agy-díjjal tüntettek ki, vagy Nusser Zoltán akadémikus. Az a tudás, amelyet az ember élete során megszerez, valójában köztulajdon, vagyis átadása közfeladat minden tudós számára. Mindannyiunk kötelessége a bonum commune, azaz a közjó szolgálata.
Vizi E. Szilveszter összességében sikeresnek tartja pályafutását. Akadtak buktatók is, de ezeket mindig kellő humorral és főleg elszántsággal fogadta.
– Igazából nincs hiányérzetem – árulta el. – Hogy mit lehetett volna jobban csinálni? Nem tudom, de ha újra kezdeném, ugyanígy tennék mindent, és nagyon sok tervem van. Új módszerrel dolgozom jelenleg, és minden nap úgy kelek, hogy izgatott vagyok, türelmetlenül várom, hogy milyen eredmény jön ki. Azt hiszem, hogy ez az igazi életterületem, a kutatás.
