Az egész ország ismeri a nevét, még sincsenek túl sokan azok, akik valóban tudják ki is ő igazán. A mesebeli legkisebb fiú, aki a minden nagyvárosi csillogástól távoli kicsiny szülővárosából elindult, hogy megvalósítsa gyermekkori álmait és meghódítsa a futball világát. Ma már kihagyhatatlan a magyar válogatottból és az egyik leggazdagabb orosz futballklub sztárja. Igen, ő Dzsudzsák Balázs, barátainak egyszerűen Dzsudzsi.

– Hogy vagy?

– Köszönöm, most már kicsit jobban. Az első időszak nagyon nehéz volt a sérülésem után, különösen azért, mert ki kellett hagynom a két sorsdöntő válogatott mérkőzést, de szerencsére a srácok nélkülem is megoldották. Nemsokára utazom vissza a csapatomhoz és ott folytatódik a rehabilitációm.

– Rólad már annyi mindent megírtak, hihetetlenül népszerű vagy, mégis arra kérnélek, hogy próbáld magad bemutatni, a játék kedvéért úgy, mintha nem az európai hírű válogatott futballistát, hanem egy egészségesen élő, sportos fiatalembert mutatnál be.

– Azt már bizonyára sokan tudják, hogy egy szabolcsi kisvárosban, Nyírlugoson születtem és világéletemben futballista akartam lenni. Amennyire egy gyerektől telik, igyekeztem tudatosan készülni erre a pályára, sportszerűen élni. Úgy érzem, amit lehetett, megtettem a sikerért. Persze szerencsém is volt, életem meghatározó történéseinél jókor voltam jó helyen. Gondolok itt a debreceni kezdetekre, a válogatottságra, a hollandiai szerződésemre és természetesen jelenlegi új kihívásomra.

– Véleményed szerint különböztél valamiben kortársaidtól, a többi nyírlugosi sráctól? Például másként étkeztél, mások voltak a hobbijaid?

– Semmi különlegeset nem tudok mondani. Édesanyám remekül főz, én pedig majd mindent imádtam és imádok most is, egyet kivéve: a főzelékeket. A kedvencem a paprikás csirke, a derelye, krumplis tészta,valamint a palacsinta minden mennyiségben, főleg, ha túrós és eperdzsemes. Van egy másik kedvencem is, de attól hivatalból el vagyok tiltva…

– Nocsak, kíváncsivá tettél!

– Hát, a mákostészta…  Sajnos, a folyamatos doppingellenőrzések miatt ezt ki kell hagynom, és ez sokszor nehezebb, mint bármi másról lemondani. Az edzőtáborokban természetesen lesik minden kívánságunkat, a legtöbb kedvelt ételt mindig megtalálom, gyümölcsöket, tésztákat, sőt még Túró Rudit is mindig tartottak a kedvemért.

– A doppingellenőrzésekről már beszéltél, de más tekintetben is ilyen nagy a szigorúság?

– Szerencsére felnőttként kezelnek bennünket és ez így volt Hollandiában és most az Anzsinál is. Ha hozod a formád, senki nem foglalkozik komolyabban azzal, hogy mivel töltöd a szabadidőd, vagy éppen mit iszol-eszel edzőtáboron kívül. Én például nem igazán szeretem az alkoholt, de alkalmanként megiszom egy-két pohár pezsgőt. Persze az igazi kedvencem a zöld tea és az alma tea, valamint a rostos gyümölcslevek.

– Egy életmódmagazinban magától értetődő lenne a kérdés, hogy mit teszel a kondíciódért, de egy sikerekről szóló netes multimédiában mégsem kérdezném ezt egy élsportolótól. Ezért úgy teszem fel a kérdést: hogyan élsz, amikor nem focizol?

– Kicsit visszamegyek az időben, úgyis rákérdeztél, mivel foglalkoztam gyermekkoromban a sport mellett. Annak idején a foci töltötte ki az életem, és emellett nem nagyon jutott idő mozira, diszkóra. Talán annyiban különböztem a korombeliektől, hogy nem szomorkodtam különösebben, ha ezeket a szórakozásokat a másnapi edzés vagy mérkőzés miatt ki kellett hagynom. Nekem komoly céljaim voltak és szerencsére otthon mindenki támogatott ebben, így nem volt túl nehéz dolgom. Édesanyám a mai napig pedagógus, édesapám pedig maga is futballista volt ifjúkorában, tehát az értékrendem, a fontossági sorrend hamar kialakult. Ma már profi sportolóként elég szoros az időbeosztásom, ennek ellenére szeretek teljesen hétköznapi dolgokat csinálni. Imádom a friss levegőt, csavarogni a párommal a természetben, szeretem a jó filmeket, de ami igazán pihentet, az az olvasás. Ezt is otthonról hoztam. Kedvenceim az életrajzi regények. Szóval, nem tudok semmi különlegességet mondani.

– Így a beszélgetésünk vége felé talán már elárulhatjuk az olvasóknak, hogy gyerekkorunktól ismerjük egymást. A nyírlugosiak és minden rajongód nevében is bizton állíthatom, hogy ugyanolyan kedves és közvetlen maradtál, akárcsak a pályafutásod elején.

–  Nem is tudom, mit mondjak erre. Én is úgy érzem, ugyanaz a nyírlugosi kissrác maradtam, függetlenül attól, hogy történt már velem egy-két dolog az életben. Nem is tudnék másmilyen lenni. Remélem sikerül is ilyennek maradnom, hiszen otthoni legfontosabb útravalóm az volt, hogy: „Soha ne felejtsük el, honnan jöttünk!”

Szidon Rita