Apait, anyait beleadnak. Beszélgetés a téli olimpián induló ifi jégkorongozóinkkal

Apait, anyait beleadnak. Beszélgetés a téli olimpián induló ifi jégkorongozóinkkal

Kovács Attila, fotó: Sikeradó

Nagy mosoly, kattannak a vakuk, felcsendül az innbrucki első ifjúsági téli olimpia himnusza. Kicsit akadozva megy az eskü, amikor a nevet kell mondani, de a zavart pillanatot örökre feloldja a barátságos és büszkeséggel átitatott hangulat. Már elindultak életük első olimpiájára a legtehetségesebb magyar ifi sportolók. A jégkorongozókkal beszélgettem.

Kovács Noémi Kovács Attila szinte koronggal és hokibottal a kezében született, de ez nem véletlen, hiszen édesapja és a testvére is válogatott jégkorongozó. Budapesten lakik, Észak-Amerikában tanul, most pedig Innsbruckból hozhat haza aranyérmet nekünk.

– Nagyon sok munka kellett ahhoz, hogy itt állhassak. Egy olimpiára kijutni mindig életre szóló élmény, úgyhogy nagyon meg fogom becsülni, hogy ott lehetek.

– A jégkorong egy csapatsport, ami azt jelenti, hogy a nagy világrendezvényeken nemzeti csapatok szoktak összecsapni egymással. Ezért talán nem is lenne meglepő, ha az olvasók nem értenék, hogy is lehet az, hogy te a korosztályod egyedüli férfi játékosaként képviseled hazánkat. Hogy kell ezt elképzelni, kivel fogsz játszani odakint?

– Lesz egy jégkorong csapatsport, egy torna és lesz egy egyéni ügyességi verseny is, amelyben én is részt veszek. A korcsolyázást, a botkezelést és lövést fogják felmérni. A pontszámok alapján döntik el, ki a győztes.

– Lehet, hogy a nagy nemzetközi csapatok valamelyikének vezetője feligyel a teljesítményedre és egy nap csörögni a telefonod: Attila, Önre van szükségünk, jöjjön hozzánk játszani!

– Nem hiszem, hogy egy ilyen versenyen erre fognak figyelni. A nagy edzőknek sok munkájuk lesz a csapatokkal, de bármi megtörténhet.

– Milyen eredményre számítasz?

– Megpróbálom a legjobbamat adni és reménykedni a legjobban. Maximalista vagyok, úgyhogy aranyéremért utazom ki, de ez nem csak rajtam múlik.

– A focisták úgy készülnek egy nagy meccsre, hogy elemzik az ellenfelet, a másik csapatot, megfigyelik, milyen helyzetben, mire képes. Te is szoktál ilyeneket, nézed a többiek mozgását, eredményeit?

– Szoktam, de az edzőim azt mondják, inkább saját magamra kell figyelni és a saját dolgaimmal kell foglalkozni, a saját hibáimból tanulni, mert azokból lehet a legjobban.

Gasparics Fanni

Gasparics Fanni tévéinterjút ad, fotó: Sikeradó

2012. január 3-án a világ legjobb nyolc csapata közé jutott a magyar női U18-as jégkorong-válogatott, miután az utolsó forduló eredményeitől függetlenül megnyerte a tromsöi divízió I-es világbajnokságot. Gasparics Fanni ennek a csapatnak a bal szélső csatára.

– Nagyon érdekes dolog azt hallani, hogy egy nő jégkorongozik, mert erről a sportról úgy képzeli az ember, hogy férfi sport, ahol a fiúk keményen küzdenek egymással, még össze is verekednek. Egy nőnek is kell ilyesmire számítani?

– Mindenki ezt gondolja, pedig mi, lányok is nagyon keményen tudunk hajtani. Mivel a fiúkkal edzünk, könnyen elérjük, hogy jó kondiban legyünk. Elvileg a lányok között nincs testjáték, de azért testkontakt szokott lenni a meccsen.

– Mi volt a legdurvább eddig, ami elfordult veled testkontakban?

– Mivel fiúk között „nőttem fel”, egyszer egy olyan, úgynevezett bodycheck-et adtam az ellenfélnek, amit fiúknál megtapsoltak volna, mert annyira gyönyörű volt, engem viszont kiállítottak miatta.

– Az előkelő eredményen kívül számodra mi számít sikernek a pályán?

– Mindenképpen siker az, ha győzünk. Mivel én csatár vagyok, ha gólt lövök az a legnagyobb siker, de ha csak összejátszunk a többi csatárral, jól passzolunk, már az is. Sőt, én annak is örülök, ha én indíthatok egy támadást, amiből a végén gólt lő valamelyik csapattársam. De az is nagyon jó, ha nem kapunk gólt.

– Nagyon tehetséges az U18-as női jégkorong válogatottunk, amelynek te is tagja vagy. Hogy érted azt el, hogy te utazhass ki az olimpiára?

– Magyarországon kvalifikáltam magam a finnországi kvalifikációra, igazából ott szereztem meg a jegyem az olimpiára egy harmadik hellyel. Meg is lepődtem rajta egy kicsit, de nagyon remélem, hogy Innsbruckban is jól tudok szerepelni.

– Te milyen eredményre számítasz?

– Nagyon jó lenne a dobogóra felállni, de ez még csak az én álmom. Én is megpróbálom a legjobb teljesítményemet nyújtani.

Kapcsolódó cikkek