Újra lehet jelentkezni az Elite programra

Újra lehet jelentkezni az Elite programra

Újra lehet jelentkezni a Londoni Tőzsdecsoport és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Elite programjára. A tőzsde partnereivel októberben roadshow-t is szervez a program bemutatására. Ezt közölte a BÉT kedden az MTI-vel.

A kétéves képzésre vállalatok iratkozhatnak be. Ennek megfelelően a jelentkezések nem személyhez kötöttek, hanem a vállalat vesz részt a programban, az egyes tematikus modulokat – például stratégiaalkotás vagy vállalatértékelés – a legrelevánsabb vezetők hallgathatják meg, vagy egyszerre többen is részt vehetnek az adott kurzuson.

A Londoni Tőzsdecsoport leányvállalataként működő ELITE S.p.A. vállalatfejlesztési programját 2016 év végén hozta Magyarországra és egészítette ki magyar sajátosságokkal a BÉT. Azóta 12 magyar középvállalat kezdte meg a képzési és networking programot. Az Elite programban 33 országból több mint 900 cég vett, illetve vesz részt, amelyek együttesen évi több mint 50 milliárd forint árbevételt termelnek, és 400 ezer munkahelyet tartanak fenn.

A BÉT a következő hetekben partnereivel, a Budapest Bankkal, az MKB Bankkal, a Deloitte-tal, a PwC-vel, az EY-gal, a Knowledge to Money Club-bal, az UniCredit Bankkal és a Kavosz Zrt.-vel rendezvénysorozatot is szervez a program bemutatására, illetve a programban résztvevők közül többen is beszámolnak tapasztalataikról.