A betegekkel ki törődik?

A betegekkel ki törődik?

szemElőször hezitáltam, hogy leírjam-e vagy inkább magamban tartsam azt, amiben a minap volt szerencsém. Az egészségügyről beszélek, ami oly sokszor kisegíti a betegeket, és mégis.. inkább, ha nem muszáj, nem vesszük igénybe a szolgáltatásait.

Egyet tisztázni szeretnék, nem általánosítok, és nem írok kishazánk teljes körű egészségügyi ellátásáról. Csak egy szórványos tapasztalatot, szórványos beszámolót szeretnék megosztani Önökkel. Fiatal nő létemre volt már szerencsém, vagy épp nem szerencsém ahhoz, hogy személyes kontaktusba lépjek a magyar egészségügy dolgozóval, orvosokkal, ápolókkal, műtősökkel és persze nővérkékkel. Legutóbb a szokásos, éves kivizsgálás miatt mentem orvoshoz, amit remélem Önök is megtesznek, legalább éves rendszerességgel. Mivel nincs ismeretségem az egészségügyben – mert valljuk be, mindenhova kell, így volt ez nagyanyáink korába és így van ez most is – én is végig kellett álljak, üljek és várjak minden vizsgálat előtt. Nincs is ezzel baj, fiatal vagyok, dolgozó nő, ráérek kivárni azt az egy-két órát, addig is pihen az ember. Amikor már azt hiszi az ember, hogy a várakozás a legkellemetlenebb dolog az egészben, jön a csavar a történetben és behívják.

Nagy, széles mosollyal az arcomon léptem be a rendelőbe, már csak azért is, mert örültem, hogy végre én is sorra kerültem. Miután bementem egy – barátaimmal csak amolyan kedves arcú – nővérke leültetett a gép elé, ahol én nem nagyon voltam tisztában, hogy mi micsoda, melyik lábamat hova tegyem, és a kezeimet egyáltalán hagyhatom-e magam mellett. Szemvizsgálaton kellett átessek, életemben először, így részemről talán érthető volt a gépezettel szembeni tudatlanságom, de miután négy másodperc múltán sem ültem abban a kitekeredett pozícióban, ahogy a kedves nővérke parancsolta – és ezt most vegyék szó szerint- illetve még mindig nem láttam szegény jól látó bal szememmel azt a bizonyos zöld fényt, amit látnom kellett volna, a nővérke besegített nekem. Két kezével rendesen megrángatta a fejem, és rámripakodva elmondta, hogy nem létezik, hogy nem látom a zöld fényt. A dolgok egy perc alatt odáig fajultak, hogy ezek után még én éreztem magam a világ legostobább emberének, az egyetlen olyannak, akin kifog egy szemvizsgáló. Végül a nővér nem tudott mit tenni velem, csak fejeket vágott, és undok megjegyzéseket tett, mire kiderült, hogy a csodamasina be sem volt kapcsolva.  

Megértem én, hogy nem mosolyoghatnak szegély nővérkék egész nap, és azt is, hogy annyi fizetésért, amit kapnak, kedvük sincs már mosolyt és kedvességet erőltetni magukra, na de kérem szépen, a betegeket ki fogja megérteni?