„Új szakember kell az IMF-delegáció élére”

„Új szakember kell az IMF-delegáció élére”

Tukacs IstvánTukacs IstvánAz MSZP szerint új szakemberre van szükség az IMF-delegáció élén, mert csak így lehet jó alkupozícióba kerülni a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalásokon.

Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, az MSZP nem tartja elfogadhatónak, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter helyett Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezesse a tárgyalásokat, mert ez önmagában nem hitelesíti a delegációt. A képviselő szerint hiteles tárgyalási pozíciót csak egy új tárcavezetővel, egy hiteles gazdaság- és pénzügypolitikussal érhet el Magyarország.

A szocialista politikus közölte, az a hír, hogy nem a nemzetgazdasági miniszter vezeti a tárgyalásokat, önmagában beismerése annak, hogy a kormány gazdaságpolitikája megbukott. Az MSZP szerint Matolcsy György gazdaságpolitikája hiteltelenné tette Magyarországot, és a miniszter felelős azért, hogy olyan adórendszer jött létre, amely a szegényektől elvesz és a gazdagokat támogatja. Tukacs István azt mondta, szokássá vált a magáncégek életébe beleavatkozni, “ötletszerűen” ki lehet vetni különadókat. Úgy vélte, bűn volt hinni abban, hogy Magyarország finanszírozni tudja magát a külföldi piacokról.

Kitért arra is, hogy Rogán Antalnak (Fidesz), a parlament gazdasági bizottsága elnökének jelenléte a delegációban “testidegen”, és egyben reményét fejezte ki, hogy a tárgyalások következményeként beterjesztendő esetleges törvénymódosításokat nem Rogán Antal fogja beadni egyéni indítványokként. Tukacs István elmondta, az MSZP támogatja azt a civil kezdeményezést, amely szerint el kell érni, hogy a kormány és az IMF tárgyalásain civil megfigyelők is jelen lehessenek, bár ez – mint kifejtette – nem biztos, hogy megvalósítható.