Szijjártó Péter a marokkói idegenforgalmi miniszterrel tárgyalt

Szijjártó Péter a marokkói idegenforgalmi miniszterrel tárgyalt

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Mohhamed Sajjid marokkói idegenforgalmi, légiközlekedésért, kézművesiparért és társadalmi gazdaságért felelős miniszterrel tárgyalt kedden Budapesten. Ezt közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel.

Mint írták, a külügyminiszter a találkozón elmondta, hogy Magyarország támogatja az észak-afrikai országok stabilitását, az elmúlt évek ugyanis bebizonyították, hogy “Európa biztonsága Észak-Afrika stabilitásával kezdődik”.

A magyar-marokkói gazdasági együttműködés alapját adó turizmus területén is jelentős előrelépés történt, ugyanis a mai naptól heti négy közvetlen légi járat köti össze a két országot – közölték. Hozzátették: így Budapestről heti kétszer lehet repülni Marrákesbe, heti kétszer pedig Agadirba, ezzel a két ország közti eddigi utazási idő a felére csökken.

A KKM-nél emlékeztettek: jelenleg 100 ösztöndíjas marokkói hallgató tanul Magyarországon háromszoros túljelentkezés mellett, ezért a marokkói kormány kezdeményezte az ösztöndíjas helyek számának növelését.