Vona Gábor önálló határőrséget akar

Vona Gábor önálló határőrséget akar

Vona GáborVona GáborA Jobbik elnöke szerint a kormány félrevezette a közvéleményt a migrációval kapcsolatban.

Vona Gábor keddi budapesti sajtótájékoztatóján az évszázad átverésének nevezte, hogy 2015-ben 508, 2016-ban 432, 2017-ben pedig 1291 menekültet fogadott be Magyarország. Értékelése szerint Altusz Kristóf helyettes államtitkár ezzel kapcsolatos, egy máltai lapnak adott interjúja “valójában Orbán Viktor őszödi beszéde”, s közben a kormány úgy tesz, mintha nem történt volna semmi.

Három éven át hiszterizálták a társadalmat, azt ígérték, hogy nem engednek senkit betelepíteni, és közben elköltöttek 22 milliárd forintot egyebek mellett a népszavazási kampányra és nemzeti konzultációkra – tette szóvá az ellenzéki politikus. Vona Gábor bírálta azokat a kijelentéseket, miszerint különbséget kellene tenni az oltalmazottak és az uniós kvóta szerint szétosztott migránsok között. Úgy fogalmazott, a fideszes Németh Szilárd egyetlenegy dolgot tehet, “felvesz valami szép ruhát, a hóna alá csapja a főnökét, Orbán Viktort és lefárad Őcsénybe”, ahol egy falugyűlésen megpróbálja elmagyarázni a különbséget.

Megerősítette, hogy a parlament rendkívüli ülésének összehívását javasolják és elvárják, hogy a kormányfő személyesen ad számot a kérdésről. Vona Gábor azt is megfogalmazta, szerinte a kormány képtelen megvédeni az ország biztonságát. Ezt egyebek mellett a letelepedési kötvényekkel indokolta, továbbá azzal, hogy nincs önálló határőrség. Erre, továbbá korrupciós botrányokra és az ÁSZ-vizsgálatra hivatkozva úgy vélte: az ország rossz irányba halad, ezért most kell kormányt váltani és elszámoltatni.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormány a genfi egyezményre hivatkozik a befogadott menekültek esetében, továbbá az érintettek a tranzitzónán keresztül érkezve átestek a szükséges eljárásokon, a Jobbik elnöke kérdésre többször azt ismételte, a kormány hazudott, amikor azt ígérte, hogy nem érkeznek az országba migránsok.

Arra a kérdésre, hogy a Jobbik kilépne-e a genfi egyezményből, azt mondta, ez nem merült fel, betartanák a nemzetközi kötelezettségeket és egyezményeket. Vona Gábort arról is faggatták, hogy bejelentette lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök. Jelezte, hogy már a múlt heti kijelentése után lemondásra szólították fel a román kormányfőt, ezért örülnek, hogy ez megtörtént. Úgy tűnik, Romániában a politikai tetteknek, mondatoknak van következményük – jegyezte meg.