Volner János (archív)

Volner János: az ellenzék feladta a kormányváltás esélyét

Volner János: az ellenzék feladta a kormányváltás esélyét

Az ellenzéki összefogáson belüli folyamatos marakodás az mutatja, hogy az ellenzék feladta a kormányváltás esélyét. Ezt mondta a Volner Párt elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

“Az összefogás pártjai máig képtelenek voltak közös program megalkotására, a közös vízió hiányában pedig nem számíthatnak a választók támogatására”

– közölte Volner János.

A legfőbb feszültségforrást a pénz okozza; Márki-Zay Péter azt látja, hogy a több tíz milliárd forint állami támogatással működő pártok csupán költségvetésük egy százalékát fordítják a közös kampányra – tette hozzá a független országgyűlési képviselő. Volner János ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy az elmúlt négy évben 10 milliárd forintnyi támogatásban részesülő Jobbik, csupán 100 millió forintot fordított a közös kampányra.

“Vagyis nem az ellenzéki siker érdekében használják a pénzt, hanem saját megélhetésükre fordítják”

– mondta.

Ugyancsak a pénz körüli marakodás jele a Városháza-ügy. Mert nagyon sok, a baloldali koalícióban működő politikus számára ennek kapcsán vált nyilvánvalóvá, hogy kizárólag a Gyurcsány-Bajnai érdekkör visz mindent,

“ezek a maffiát alkotó emberek fölözik le az összes pénz, a kisebb halak pedig nem férnek oda a kondérhoz”

– fogalmazott a politikus.

“Szintén feszültséget okozott, hogy a fővárosi közműholding cégvezetője milliárdos budai villában lakik és százmilliós autóval jár”

– tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt lecserélésére készül, mert a “Gyurcsány-koalíció” egyre inkább lemarad a Fidesz mögött a közvélemény-kutatásokban – mondta Volner János.

Kapcsolódó cikkek