„Visszalépés a munka törvénykönyvének új koncepciója”

„Visszalépés a munka törvénykönyvének új koncepciója”

Szél Bernadett

Szél Bernadett, a párt választmányi szóvivője azt mondta, sok, a munkavállalókat sújtó intézkedést tartalmaz a dokumentum, és megtisztítja az utat a “kaszárnyakapitalizmus” előtt. A javaslatok egyike sem javítja a versenyképességet, csak a dolgozók kiszolgáltatottságát növeli.

Látható, hogy a kormány saját gazdaságpolitikájának az árát akarja megfizettetni az emberekkel, pedig “nem erről volt szó” – mondta Szél Bernadett. Beszédes, hogy a koncepció szerint a védelmi időszak alatt is közölhetik a munkáltatók a három évnél fiatalabb gyermeket nevelőkkel, hogy nem tartanak rájuk igényt – tette hozzá. Az LMP számára ez a koncepció elfogadhatatlan, ezért is kezdeményeztek népszavazást, és Szél Bernadett azt kérte a miniszterelnöktől, hogy legyen ő is bátor, és kérje ki az emberek véleményét.

Kezek a levegőben

A munka törvénykönyvének a Pénzcentrum.hu birtokába jutott, tervezett módosítása szerint kikerülne a jogszabályból az a rendelkezés, amely alapján a munkavállaló munkavégzésére vagy magatartására hivatkozással történő munkáltatói felmondás előtt lehetőséget kell adni a vele szemben felhozott kifogások elleni védekezésre. A portál szerint újabb megszorítás a munkavállalóknak, hogy a munkaviszony nem a bírósági ítélet jogerőre emelkedésének napján, hanem a munkaviszonyt megszüntető nyilatkozat közlésekor szűnne meg a jövőben.

Ezért a munkavállalók nyertes per esetén nem kapnák meg a jogerős bírósági határozat hatályba lépése, illetve a felmondás időpontja közötti, törvény szerint őket visszamenőlegesen megillető jövedelmüket. Ehelyett kártérítést kaphatnának, amelynek mértéke legfeljebb tizennyolc havi átlagkeresetük lehetne. 

Két emberke

Hozzáteszik, hogy a javaslat szűkíti azokat az eseteket, amikor a munkáltatónak vissza kell helyeznie az eredeti munkakörébe a jogellenesen elbocsátott munkavállalót. A jövőben csak abban az esetben kell ezt tenni, ha a munkáltató munkaviszonyt megszüntető nyilatkozata az egyenlő bánásmód követelményébe ütközött, illetve ha munkavállalói – szakszervezeti, üzemi tanácsi – képviselő a munkavállaló.