Valószínűleg felmenő rendszerű tisztújítás lesz

Valószínűleg felmenő rendszerű tisztújítás lesz

Horváth CsabaHorváth Csaba

Horváth Csaba, az MSZP alelnöke szerint nagy valószínűséggel felmenő rendszerű tisztújítás lesz a pártban. A politikus az MSZP országos párttanácsára érkezőben pénteken, Budapesten újságíróknak úgy fogalmazott, hogy "lemondott annyi elnökségi tag, ami ezt a tisztújítást lehetővé teszi".

Közölte, nagy valószínűséggel felmenő rendszerű tisztújítás lesz, amivel ő egyetért. Arra a felvetésre, hogy a csütörtöki budapesti párttanács ellenkezőleg foglalt állást, Horváth Csaba azt mondta, hogy az “egy kisebb halmaz”, a hitelesség helyreállításához a teljes felmenő rendszerű tisztújítás a jobb válasz. Az alapszabály értelmezése ugyanakkor még mindig hagy arra lehetőséget, hogy akár ügyvezető elnökség felállításával, akár teljes tisztújítással zárják le a kérdést. A választmányra van bízva, hogy melyik forgatókönyvet támogatja – tette hozzá. Puch László, a párt Baranya megyei elnöke ugyanott újságíróknak szintén azt mondta, hogy tisztújítás lesz az MSZP-ben, és ő azt javasolja, hogy átmeneti elnököt válasszanak, aki a következő két évben stabilizálja a pártot és a baloldalt. Hozzátette, azt is javasolja, hogy a tisztújító kongresszus negyvenöt napon belül meglegyen.