Transzparencia-csomagot javasol a Párbeszéd

Transzparencia-csomagot javasol a Párbeszéd

Ezt közölte csütörtöki online sajtótájékoztatóján Barabás Richárd, a párt szóvivője.

Elmondta, képviselőik törvényjavaslatot nyújtanak be a vészhelyzetben való tájékoztatási kötelezettségről annak érdekében, hogy

“a kommunikáció nyílt és egyenes legyen, összehangoltan a nemzetközi normákkal”.

Indítványozzák, hogy egyoldalú “kinyilatkoztatások” helyett újságírói kérdésekre reagáló sajtótájékoztatókon kommunikáljon a miniszterelnök, ezeken legyen elegendő idő kérdezni és érkezzenek valódi válaszok.

Barabás Richárd hangsúlyozta: a kormány által javasolt büntetőtörvénykönyv-módosítás a Párbeszéd álláspontja szerint a véleménynyilvánítás aránytalan korlátozását jelenti.

Javaslataik között említette, hogy a kormányzat közöljön naprakész adatokat a megbetegedések területi és életkor szerint megoszlásáról, valamint a rendelkezésre álló egészségügyi kapacitásokról. Kezdeményezésük elemeként említette, hogy a jövőben járványügyi szakemberek tartsák a témával foglalkozó kormányügyi sajtótájékoztatókat, mondván,

“le kell jönnünk erről a rendvédelmis megközelítésről: nem háborúban vagyunk, hanem járványügyben”.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter délelőtti tájékoztatójára reagálva a Párbeszéd szóvivője kijelentette: “nem szerencsés veszélyhelyzetben az ellenzéket vádolni a nem megfelelő járványügyi lépések megtételével”, miközben minden hatalom a kormány kezében van a helyzet kezelésére. Tíz éve volt a magyar kormányzatnak arra, hogy stadionok helyett kórházakat építsen – fogalmazott a Párbeszéd szóvivője, aki arról is beszélt: két hét elegendő volna ahhoz, hogy a kormányzat elkészítse a parlament online ülésezésének jogszabályi és technikai hátterét.

Kapcsolódó cikkek