Tisztújítást tart az MSZP

Tisztújítást tart az MSZP

Tisztújítást tart pénteken a Pest megyei MSZP, miután lemondott a szervezet fél évvel ezelőtt megválasztott vezetője, Szentgyörgyi József, Halásztelek polgármestere.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese csütörtökön az MTI megkeresésére elmondta, az elnöki posztra egy jelölt van Trenka István, az MSZP esztergomi elnöke. Trenka István adta át január 30-án az MSZP útdíjellenes petícióját a Miniszterelnökség munkatársainak.

Szentgyörgyi József az MTI-nek azzal indokolta január eleji lemondását, hogy túl sok feladata volt, mert polgármesteri és megyei pártelnöki tisztsége mellett az MSZP Pest megyei közgyűlési frakciójának is ő a vezetője. Arra a kérdésre, mi volt az oka, hogy ellene bizalmatlansági indítványt is benyújtottak decemberben, Szentgyörgyi József úgy fogalmazott, több csoport is van a pártban, “van, aki a Tóbiást szereti nagyon, van, aki a Mesterházyt szereti nagyon, van, aki más csoportokat szeret nagyon”. Ezek a csoportok sokszor küzdenek egymással, ő pedig szeretett volna ebből kimaradni – magyarázta a leköszönt elnök. Beszélt arról is, hogy komoly teljesítményt kért az egyes területektől, és amikor ezek a teljesítmények elmaradtak az elvárttól, akkor ebből konfliktus lett. De minden párton belül van ilyen – tette hozzá. Mint mondta, az ellene bizalmi szavazást kezdeményezőket nem lehet csak az egyik csoporthoz sorolni. A tisztújítást alig több mint fél évvel az előző elnökválasztás után tartják az MSZP Pest megyei szervezetében. Szentgyörgyi József akkor az MSZP elnöki posztjáért induló Tóbiás Józsefet váltotta a megye élén.