Támogatni kell az akadálymentesítést szolgáló programokat

Támogatni kell az akadálymentesítést szolgáló programokat

Navracsics TiborNavracsics Tibor

Navracsics Tibor szerint a kormánynak támogatnia kell minden olyan kezdeményezést, amely az akadálymentesítést szolgálja, és amely közelebb hozza az embereket ahhoz, hogy teljes életet éljenek az élet minden területén. A miniszterelnök-helyettes erről pénteken beszélt, amikor a Vodafone egyik budapesti üzletében részt vett a cég hallássérültek számára kidolgozott videós jelnyelvi tolmácsolási szolgáltatásának bemutatóján.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter arra emlékeztetett, a négy éve elindított közigazgatási reform célja nem csak az intézményrendszer átalakítása volt, hanem azt is célul tűzték, hogy a közigazgatás minél akadálymentesebb és “érzékenyebb” legyen. Hozzátette: a Vodafone kezdeményezése is ebbe az irányba mutat azzal, hogy lehetővé teszik a hallássérültek számára a könnyebb kommunikációt és ügyintézést. Navracsics Tibor arról is beszélt, azt akarják elérni, hogy minél kevesebb akadály álljon a polgár és állam találkozása útjába, illetve a közigazgatásban dolgozók az ügyfélben ne csak egy esetet, hanem egy életet, egyedi sorsot lássanak. A miniszter utalt arra, az újonnan átadott kormányablakok mindegyikében van már lehetőség arra, hogy a segítségre szoruló polgárok “speciális körülmények között” vehessék fel a kapcsolatot az ügyintézővel.

Arra is emlékeztetett, hogy a kormány szakmai gyakorlati programot indított, amelynek keretében húsz, fogyatékossággal élő egyetemista kezdhette meg a szakmai gyakorlatát a minisztériumokban, továbbá a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen mentorképző programot is indítottak azzal a céllal, hogy a kormányablakokba szakképzett mentorok dolgozzanak. A jövőben nemcsak a közigazgatásban, hanem például az egészségügyben is meg lehet teremteni majd a lehetőségét hasonló szolgáltatásoknak. Navracsics Tibor üdvözölte a Vodafone programját, és azt mondta, bízik abban, hogy az együttműködésnek köszönhetően a piaci és a közszféra is egyre inkább érzékenyebb és akadálymentes lesz. Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke a rendezvényen jelentette be, hogy péntektől a hazai szolgáltatók közül elsőként a cég kilenc budapesti üzletében térítésmentesen elérhetővé tette hallássérült ügyfelei számára a videós jelnyelvi tolmácsszolgáltatást.

A sajtótájékoztatón Weisz Fanni siket modell segítségével bemutatták be, miként működik a cég új szolgáltatása. A hallássérülteknek  egy speciális csomagot is kidolgoztak, tekintettel arra, hogy a siketek elsősorban az sms- és az internet-alapú szolgáltatásokat használják. Az elnök arról beszélt, a Vodafone kiemelt jelentőségűnek tartja az esélyegyenlőség megteremtését. Utalt arra, hogy becslések szerint mintegy 75 ezer hallássérült él ma Magyarországon, és szeretnék számukra is ugyanazt az “ügyfélélményt” nyújtani, mint a hallóknak. Beck György szólt arról, hogy a kilenc budapesti üzletben beindított szolgáltatás a Vodafone Magyarország Alapítvány és a Hallatlan Alapítvány együttműködése eredményeként 2013 nyarán elindított videós jelnyelvi tolmácsszolgálat tevékenységére épül.

Annak célja, hogy megkönnyítse a hallássérültek számára a mindennapi ügyintézést, például az egészségügyben, vagy jogi, hivatalos ügyek intézése során. A most elindított szolgáltatás a Vodafone boltjaiban nyújt segítséget az érdeklődőknek, vagy a vásárlóknak. A mobiltechnológiának köszönhetően a jeltolmácsnak nem szükséges személyesen jelen lennie a kommunikációnál, hiszen okostelefon vagy táblagép, illetve egy ingyenesen letölthető videóchat-program segítségével bárhonnan elérhető a nap 24 órájában. Beck György elmondta, hogy az üzletekben dolgozó munkatársak a szolgáltatás indulását megelőzően úgynevezett érzékenyítő tréningen vettek részt, és elsajátítottak néhány olyan jelet is, amely megkönnyíti a kommunikációt a jelnyelvi tolmács bekapcsolódásáig.