Támogatják a tranzitterületek létrehozását a szocialisták

Támogatják a tranzitterületek létrehozását a szocialisták

Horváth CsabaAz MSZP fővárosi közgyűlési képviselői támogatják a tranzitterületek kialakítását, ahol "a Budapesten tartózkodó menekültek hozzájuthatnak az alapvető higiéniás szolgáltatásokhoz és biztonságban várhatják továbbutazásukat". Ezt tudatta Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi képviselője csütörtökön az MTI-vel.

Közleményében azt írta, a migránsok okozta helyzet orvoslásában nem szabad megvárni a kormány beavatkozását, mert az “csak a gyűlöletkampány erejéig foglalkozott a témával”.  Horváth Csaba jelezte, bár a kezdeményezés megkésett, előremutatónak tartják azt. Biztosította Tarlós István főpolgármestert arról, hogy az MSZP fővárosi képviselői minden segítséget megadnak ahhoz, hogy a fővárosban kialakult méltatlan helyzetet mielőbb emberségesen meg lehessen oldani, függetlenül attól, hogy az kinek a hatásköre.

Pető György, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetője szerdán közölte, hogy a migránsok által önkéntesen igénybe vehető úgynevezett tranzitterületeket alakítanak ki a budapesti főpályaudvarok közelében, ahol biztosítják a legalapvetőbb közegészségügyi és higiénés viszonyokat.