Varga Mihály pénzügyminiszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. május 30-án, fotó: Illyés Tibor/MTI (archív)

Szerdától magasabb a minimálbér

Szerdától magasabb a minimálbér

Jövő év január elsejétől a minimálbér bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210 600 forintra emelkedik, a növekedés mindkét esetben 8-8 százalékos. A hírt Varga Mihály jelentette be hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

A pénzügyminiszter közölte, a magyar gazdaság idén kimagasló mértékű növekedést produkált, a GDP várhatóan közel 5 százalékkal emelkedett 2019-ben, a Pénzügyminisztérium számításai szerint éves átlagban 4,9 százalékkal.

“Ezt a növekedést a kétszámjegyű béremelkedés is nagyban támogatja a fogyasztás erősödésén keresztül”

– tette hozzá a tárcavezető. Elmondta, a minimálbérről szóló döntés még idén megjelenik a Magyar Közlönyben.

Varga Mihály jelezte, a keresetek növekedésére érdemi hatással van a minimálbér és a garantált bérminimum emelése is. Ennek is köszönhetően az idei első háromnegyedévi bérnövekedés 2017 és a tavalyi év után újra kétszámjegyű volt.

“Idén az első háromnegyedévben közel 11 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek”

– fűzte hozzá a miniszter.

Varga Mihály kifejtette, az idei bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán folytatódhattak a kiváló makrogazdasági adatoknak köszönhetően, mely feltétele volt a tárgyalások újraindításának. A munkáltatói és a munkavállalói érdekképviseletek között az egyeztetések azonban nem vezettek eredményre.

A miniszter közölte, a kötelező legkisebb bérek a 2018. végén – a hatéves bérmegállapodás keretén belül – kötött két évre szóló egyezségnek megfelelően növekednek.

“2010-hez képest így a minimálbér összege 119 százalékkal, a garantált bérminimumé pedig 135 százalékkal emelkedik. A kormányzat tehát elkötelezett a jövedelmek emelkedése mellett”

– jelezte.

Varga Mihály rámutatott, a nettó keresetek 2010 és 2019 között 87 százalékkal emelkedtek a családi adókedvezményt is figyelembe véve.

Emlékeztetett, 2010 és 2018 között a nettó keresetek reálértéke kedvezmények nélkül mérve 40,6 százalékkal, a családi kedvezmények figyelembevételével átlagosan 47,2 százalékkal nőtt. Kiemelte, a kétgyermekesek reálkeresete 58,6 százalékkal, a háromgyermekeseké pedig 76,1 százalékkal nőtt 2010-ről 2018-ra.

Varga Mihály jelezte, a kormány célja továbbra is az, hogy a jövőben tovább emelkedjenek a bérek Magyarországon, 2020-ban várakozásaik szerint 8-9 százalékot meghaladó átlagkereset-emelkedés várható Magyarországon.

Kapcsolódó cikkek