"Sötét jövőt ígér Orbán egyszavas programja"

"Sötét jövőt ígér Orbán egyszavas programja"

Bajnai GordonBajnai Gordon

Sötét jövőt ígér Magyarország számára Orbán Viktor egyszavas programja - jelentette ki Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője pénteken Székesfehérváron.

Az Országalmánál megtartott sajtótájékoztatón Bajnai Gordon azt mondta, a “Folytatjuk!” program azt jelentheti, hogy a “magánnyugdíj-pénztári lenyúlás után átvenné a Fidesz a bankbetéteket is állami megőrzésre, mert esetleg ők jobban gazdálkodnak vele”. Szerinte a szlogen azt is jelentheti, hogy “tovább erősítik az eurót” 350 vagy 400 forintig, miközben négy év alatt 265 forintos euróárfolyamról mostanra 313-ra gyengítették a forintot. Hozzátette, azt is érthetik a folytatás alatt, hogy miután 500 ezer fiatal elhagyta el Magyarországot, “majd felviszik ezt egymillióra és így hoznak létre egymillió munkahelyet Londonban, Berlinben és Bécsben”. Az ellenzéki politikus szerint nincs semmilyen valós statisztikán alapuló teljesítmény, aminek folytatásához Orbán Viktor joggal kérne bizalmat. Magyarországnak a józan ész gazdaságpolitikájára, alapvető fordulatra, tisztességes és hosszú távra kidolgozott stratégiára van szüksége – szögezte le. Kérdésre, miszerint a Transparency International elemzése 6,4 százalékos államháztartási hiányt prognosztizál választási programjuk alapján, Bajnai Gordon azt mondta, államcsődöt a Jobbik programja vetít előre.

“Jeleztük feléjük és tisztáztuk a szervezettel, hogy az EU-s forrásokból megvalósítandó intézkedéseket a magyar költségvetés terhére számolták el. Ez egy módszertani hiányosság volt” – fogalmazott. Megjegyezte, hogy a jelenlegi költségvetésben jónéhány olyan tétel van, ami szükségtelen. Példaként említette a stadionépítésre szánt 80-100 milliárd forintot és a közmédiára elköltött évi 80 milliárd forintot, amit szerinte “azért költünk el, hogy az adófizetők pénzén hazudjanak nekünk éjjel-nappal”. Szerinte a közmédia éves költségvetéséből 15 milliárd forintot meg lehetne spórolni, és abból a gyermekéhezést fel lehet számolni. Az ellenzéki politikus megjegyezte, “forintra, fillérre kiszámolt programunk van”. Közölte, megállapodtak az MSZP-vel abban is, hogy “a költségvetési hiányt mindig is a háromszázalékos kereten belül kell tartani”. Márton Roland a “kormányváltó erők” székesfehérvári képviselő-jelöltje szerint változtatni kell, mert “bajban van a városban a gazdaság, a közbiztonság, az oktatás és az egészségügy”. Hozzátette, április 6-án esélyt kapnak egy új életre, egy “jobb irányba indulásra”.