Rendszert váltana a Jobbik

Rendszert váltana a Jobbik

Volner JánosA Jobbik nemcsak a kormányt váltaná le, de az egész 24 éve kialakult politikai rendszert lecserélné hatalomra kerülése esetén. Ezt hangoztatta az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese vasárnap a Vas megyei Celldömölkön.

Volner János szerint a Fidesz és a baloldal “színházat játszik” az Országgyűlésben, választási plakátjaikon egymással riogatnak, valójában azonban politikai váltógazdálkodást folytatva, a közbeszerzések útján a saját érdekkörhöz tartozó cégeket és vállalkozásokat juttatják tisztességtelen előnyökhöz. Éppen ezért nem elég kormányt váltani – mondta a politikus, aki azt ígérte, hogy hatalomra kerülésük esetén az egész rendszert le fogják cserélni, a felelősöket pedig el fogják számoltatni. Az ellenzéki politikus pártja választási programját ismertetve elmondta, az egyik legfontosabb elemnek a munkahelyteremtést tartják, de azt nem a foglalkoztatási statisztikák kozmetikázásával érnék el, hanem valódi munkahelyeket hoznának létre, ahol valódi értéktermelő munkáért cserébe az emberek olyan jövedelmet kapnának, amiből meg lehetne élni.

Szerinte ilyen munkahelyeket elsősorban a mezőgazdaságban, az építőiparban lehetne létrehozni. A mezőgazdaságban a növények exportja helyett a minél nagyobb fokú feldolgozottságra kellene törekedni, amelyhez a konzervipar újraépítésére lenne szükség – tette hozzá. Több mint százezer munkahelyet lehetne létrehozni  Volner János szerint azzal, ha állami segítséggel újraindítanák a bérlakásépítést, hiszen évente legalább 40 ezer lakást kellene építeni, a jelenlegi 7-8 ezerrel szemben. A politikus szerint annak, hogy a fiatalok közül sokan elhagyják az országot és máshol keresnek megélhetést, az alacsony bérek a megfelelő munkahelyek hiánya mellett a lakáshiány is oka.

Volner János kitért a közbiztonságra is, amelynek javítása érdekében létrehoznák a csendőrséget, társadalmi vitára bocsátanák, hogy bizonyos kirívóan súlyos bűncselekmények esetében újra bevezessék a halálbüntetést. A frakcióvezető-helyettes a Kemenesaljai Művelődési Központ száz fős mozitermét félig megtöltő közönség előtt elmondta, hogy az Országgyűlést jelenleg alkotó pártok egyikével sem kötnének szövetséget kormányra kerülésük érdekében, ellenzékben pedig továbbra is csak olyan programokat támogatnának, amelyek a magyar nemzet érdekeit szolgálják.

Volner János egy kérdésre válaszolva védelmébe vette a paksi bővítés szükségességét. Szavai szerint az erőmű biztonságos, a magyarországi villamosenergia-igénynek pedig legalább a fele atomenergiával biztosítható. A fórumon bemutatkozott Rába Kálmán, Vas megye 2-es számú, 77 települést magában foglaló választókerületének képviselőjelöltje, aki 40 éves, vendéglátással foglalkozik, de agrár felsőoktatási tanulmányokat is folytat.