Pártlogómentes előválasztást javasol a Jobbik

Pártlogómentes előválasztást javasol a Jobbik

Pártlogómentes előválasztáson méretné meg az önkormányzati posztokért indulni kívánó, "a helyi politikáról azonosan gondolkodó" jelölteket a Jobbik alelnöke, frakcióvezetője.

Keddi budapesti sajtótájékoztatóján Lukács László György arról beszélt, hogy a Jobbik az önkormányzati választásokkal kapcsolatban háttérbe kíván vonulni, az erőforrások biztosítása mellett a helyi közösségekre bízzák, kit indítanak az egyes tisztségekért. A politikus kiemelte: az előválasztás “sikeres politikai innováció”, de bizonyos változtatásokra szorul. Szerinte nem a politikai hovatartozás, hanem “a személyek, üzenetek, programok alapján szerveződő” kampányra van szükség, amelyben az aspiráns személye és ajánlata jelentene garanciát a választók számára. Kérdésre válaszolva azt közölte, ha nem is a napokban, de valamikor “lennie kell” pártközi egyeztetésnek ebben a témában. Arról beszélt, a pártok jó része észrevette a jászberényi választás világos üzenetét, de egyelőre inkább a civilek és a helyi közöségek fogékonyak a felvetésükre. A jobbikos politikus hangsúlyozta, a “pártpolitikával mérgezett helyi közélet” helyett az elmúlt évtizedekben kialakult politikai árkok betemetésére, pártérdekektől mentes politizálásra van szükség a helyi közéletben.

Kapcsolódó cikkek