"Orbán Viktor meghamisítja a holokausztot"

"Orbán Viktor meghamisítja a holokausztot"

A német megszállás áldozatainak emlékműve a budapesti Szabadság téren 2014. július 20-án, fotó: Bruzák Noémi/MTIGyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor miniszterelnök "meghamisítja a holokausztot" azzal, hogy vasárnapra virradó éjjel "felállíttatta" a német megszállási emlékművet a budapesti Szabadság téren.

A Demokratikus Koalíció elnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: “az éj leple alatt a rezsim – többszörös kordonnal körbevéve – felállíttatta a gyalázat emlékművét, amely összemossa a gyilkost és az áldozatot, megbecsteleníti az erkölcsöt és a történelmet. Ez hitványság és gazemberség.”

“Orbán ezzel a gesztussal meghamisítja a holokausztot, meggyalázza annak minden zsidó, roma és meleg áldozatát” – írta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: “jellemző a hatalomra, hogy nem merték fényes nappal felállítani a hazugság szobrát”.

A politikus úgy fogalmazott, “Orbán az éjjel félrerúgta több ezer ember emlékezésköveit a Szabadság téren”, és “arra, amit tett, sohasem lesz felmentés, Orbán rezsimje a történelem szemétdombján végzi”. A DK elnöke közös tiltakozásra hívott fel “Orbán és csapata újabb gaztette ellen”. Steiner Pál, az MSZP V. kerületi polgármesterjelöltje szombaton tudatta, hogy végleg elutasította a Fővárosi Törvényszék a német megszállás áldozatai Szabadság téri emlékművének építését megakadályozó helyi népszavazási kezdeményezést.