"Orbán politikája veszélyt jelent környezetünkre"

"Orbán politikája veszélyt jelent környezetünkre"

A Párbeszéd szerint a Magyarországon élők számára a legnagyobb környezeti kockázatot a természeti örökségért felelőtlen Orbán-kormány jelenti, de egyre több példa mutatja, hogy civil kiállással azt is meg lehet védni, amit a hatalom pusztulásra ítél

“A Föld napját hagyományosan azért ünnepeljük meg, hogy világszerte felhívjuk a figyelmet a felelőtlen és kizsákmányoló emberi tevékenység veszélyeire, a sokszínű élővilág, a Föld egész élő rendszerének védelmére és a fenntartható gondolkodás szükségességére. A Párbeszéd ez alkalomból nem a globális problémákról, hanem az egyének és a helyi közösségek lehetőségeiről szervezett konferenciát: arról, hogy a saját lakóhelyünkön: személyes aktivitással tehetünk a környezetünkért. 

Ma a városi zöldfelületek látszólag vesztésre állnak az erőszakos építkezésekkel és a mindent eluraló beruházói szemlélet ellen. Karácsony Gergely, a Párbeszéd zuglói polgármestere a konferencián arról beszélt, hogy talán éppen ezek az erőszakos és pusztító beruházások ébreszthetik rá a széles tömegeket, hogy gyökeresen máshogy kell kezelni közös ügyeinket, hogy felelősek vagyunk az élő környezetért és a jövő nemzedékekért. Ahhoz, hogy  a meglévő helyi zöldfelületek ne zsugorodjanak tovább, a döntéshozóknak és a környezethasználóknak is változtatniuk kell: az előbbiek részéről több felelősségre, a társadalom oldaláról pedig nagyobb tudatosságra van szükség” – írta V. Naszályi Márta, a Párbeszéd elnökségi tagja.