Olcsóbban fog "seperni" a kéményseprő

Olcsóbban fog "seperni" a kéményseprő

kéményseprőA kéményseprés díjának csökkentéséről is döntött a kormány, a módosítás az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb, 4000 forintos összeget ötven százalékkal, 2000 forintra mérsékli. Ezt közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.

A tárca közleménye szerint a közszolgáltatás díjának meghatározása a kormányrendelet alapján az egy egységnyi munkaráfordításra figyelembe vehető legmagasabb összeg megállapításával történik. Az ellátásért felelős önkormányzat az összeghatárra, a közszolgáltatási feladat tartalmára és a település szerkezetére figyelemmel helyi rendeletben rögzíti a tarifát. Az egységnyi munkaráfordítás figyelembe vehető legmagasabb összege július elsejétől legfeljebb 2000 forint lehet.

A minisztérium hangsúlyozza, hogy a kéményseprési díjak csökkentésével a kormány újabb intézkedést tesz a családok terheinek mérséklése érdekében. Július 1-jétől csökkenő díjakra számíthatnak a fogyasztók a víziközmű-szolgáltatásban és hulladékszállításban. A víz- és csatornadíjak az idén januári összeghez képest csökkennek 10 százalékkal. A szemétszállításért 2014 végéig a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók. A háztartások kiadásai a gáz, villamos energia és távfűtés januári költségcsökkentését követően idén júliustól további öt közszolgáltatásban mérséklődnek – közölte a tárca.