Nem hagyják a gyed extrát

Nem hagyják a gyed extrát

Pelczné Gáll IldikóAláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz női tagozata, hogy megvédjék a gyed extrát. Ezt mondta Pelczné Gáll Ildikó, a tagozat elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A Fidesz alelnöke az MSZP-s európai parlamenti (EP) képviselő, a szocialista párt nőtagozatát vezető Gurmai Zitának a gyed extra megszüntetéséről szóló nyilatkozatával magyarázta az aláírás-gyűjtési akció elindítását. Bár Gurmai Zita később cáfolta, hogy kormányon eltörölnék a gyed extrát, Pelczné Gáll Ildikó szerint “egy ilyen gyakorlott politikus”, mint az MSZP-s EP-képviselő, véletlenül nem mond ilyet, a kijelentés teljesen tudatos volt.

A Fidesz kiáll a nők, az édesanyák mellett, szemben a szocialistákkal, akik ismét, immár nyíltan elárulják őket – jelentette ki a fideszes politikus, aki megdöbbentőnek, megbotránkoztatónak tartja Gurmai Zita szavait. Pelczné Gáll Ildikó szerint a Demokratikus Koalíciót (DK) vezető Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök “színre lépésével” ugyanazok az események látszanak, amelyek egyszer már megtörténtek. 2006-ban, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején elvették a családi adókedvezményt, majd csökkentették a családi pótlékot, később, 2009-ben, Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt pedig meg is adóztatták a családi pótlékot, továbbá a gyest háromról két évre csökkentették – idézte fel. “Ezek teljesen tudatos” lépések voltak, amelyek nem a nők védelmében történtek, hanem saját politikai céljaikat szolgálták, védték a bankokat, a multikat – mondta.

A szocialisták ma is “egyértelműen Gyurcsány Ferencnek szeretnének megfelelni” – értékelte a Fidesz alelnöke, EP-képviselő az általa “titkos alkudozásnak” nevezett ellenzéki egyeztetést, amelynek szerinte a családok és az édesanyák biztosan vesztesei lennének, hiszen elveszítenék a gyed extra adta lehetőségeket, így a gyed melletti munkavégzést, a diplomás gyedet, az újabb munkáltatói adókedvezményt és a dupla ellátás jogát. Szavai szerint valószínűleg Gurmai Zitát is megzavarta a hatalmi pozíciókon való baloldali osztozkodás, ez a több felvonásos “szappanopera”.