Szávay István

Nem marad képviselő a zsidózó, verekedő politikus

Nem marad képviselő a zsidózó, verekedő politikus

Lemond országgyűlési képviselői mandátumáról Szávay István; a jobbikos politikus ezt hétfőn jelentette be a Facebook-oldalán.

A Hír TV szerdán közölt riportot arról, hogy Szávay István a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította:

az előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután a nő állítólag azt mondta, hogy “nácibűz van”.

A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, hogy a beszélgetés során később világossá tette, hogy csak viccelt. Az ellenzéki politikus az ügy miatt lemondott országgyűlési jegyzői és a Jobbikban betöltött frakcióvezető-helyettesi tisztségéről. Hétfői bejegyzésében Szávay István közölte:

a parlamenti megbízatásairól lemondással “arányos felelősséget” vállalt mindazért, “ami egy fél évvel ezelőtti, titokban rögzített magánbeszélgetésen elhangzott”.

Amikor lemondtam parlamenti tisztségeimről, arányos felelősséget vállaltam mindazért, ami egy fél évvel ezelőtti,…

Közzétette: Szávay István – 2018. december 3., hétfő

 

Azt írta, egyedül a Jobbik méltó és alkalmas a fideszes pártállam megdöntésére és Magyarország kormányzására, ennek megvalósulását nem kívánom hátráltatni. Alapítóként tizenöt éve vagyok közösségünk tagja, amely iránt felelősséget érezve le kívánok mondani országgyűlési képviselői megbízatásomról is. Hozzátette, a továbbiakban is egy szabad, élhető és büszke Magyarországért küzd majd, de már nem képviselőként.

“A mandátumomat pedig vissza szeretném adni annak a közösségnek, amelynek bizalmából azt megkaptam, és akik felé hálával tartozom az elmúlt másfél évtizedért”

– tette hozzá.