Mesterházy tolvajnak nevezte Orbánt

Mesterházy tolvajnak nevezte Orbánt

Mesterházy AttilaAz MSZP elnökeTolvajnak nevezte az Orbán-kormányt Mesterházy Attila MSZP-elnök pártja városligeti majálisán. A szocialisták a kisebb baloldali pártokat is bevonnák abba a megállapodásba, amelyet az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetséggel kötöttek a közös egyénijelölt-állításról.

Az MSZP elnöke azt mondta, Orbán Viktor nem a közérdeket szolgálja, hanem a fideszes klientúra mohóságát elégíti ki. “Orbánék minden döntése mögött a pénz, a haszonszerzés, a meggazdagodás vágya áll. Szabad prédának tekintik a gazdaságot, hűbérbirtokuknak az országot” – jelentette ki, utalva a földbérleti és a trafikpályázatokra. Arról is beszélt, hogy bár a miniszterelnök szavakkal magasztalja, igazából lenézi a munkásokat, az alkalmazottakat, a szegényeket. A kormányfőt okolta azért, hogy nem növekszik a gazdaság, elviselhetetlenül magasak az árak, tömegessé vált a szegénység, csaknem ötszázezer gyerek éhezik, és négymillió magyar él a létminimum alatt.

Mesterházy Attila azt mondta, leváltják “Orbán Viktor hazugságra, megfélemlítésre és korrupcióra épülő rendszerét”, és számon kérik a felelősöket. Hangsúlyozta azonban, hogy a jelenlegi ellenzék előtt álló feladatoknak ezzel nincs vége: “új rendszert kell felépíteni, amely egy új, igazságos Magyarország lesz”. Ehhez világos vízió, megvalósítható program és a tenni akaró emberek mindennapi munkája kell. Az MSZP programja felelős gazdaságpolitikát, igazságos társadalompolitikát és erős demokráciát kínál, több munkahelyet, tudásalapú gazdaságot, a szociális válság enyhítését, a közszolgáltatások fejlesztését – mondta. Hozzátette, pusztán a kormányváltástól nem lesz egy csapásra nagyobb a jólét, de több lesz a kormányban a tehetség és a szakértelem.

Mesterházy Attila azt is kiemelte, hogy a “rendszerváltozáshoz” erős többség kell, ezért sem politikai, sem technikai akadálya nem lehet annak, hogy az ehhez szükséges ellenzéki egység megszülessen. Bejelentette, ennek érdekében megküldi a Demokratikus Koalíciónak (DK), a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak, a Szövetségben Együtt Magyarországért pártnak és a Fodor Gábor vezette Liberálisoknak azt a megállapodást, amelyet a szocialista választmány szombaton Bajnai Gordonnal, az Együtt-PM szövetség vezetőjével kötött. Ebben egyebek mellett arról állapodtak meg, hogy a parlamenti választáson az egyéni körzetekben egy közös jelöltet állítanak a Fidesszel szemben. Mesterházy Attila felszólította a kormányfőt, kényszerítse Balogh József fideszes képviselőt arra, hogy “tűnjön el a közéletből”, miután kiderült, hogy “több éven át verte a feleségét”.

A pártelnök beszédét Gyurcsány Ferenc DK-elnök is meghallgatta, miután beszédet mondott pártja majálisán, ugyancsak a Városligetben. Horváth Csaba, a szocialista párt alelnöke és fővárosi frakcióvezetője arról beszélt, kevesebb mint négyszáz nap van a parlamenti választásig, és nem sokkal később lehetőség nyílik arra is, hogy a budapestiek leváltsák Tarlós Istvánt. A főpolgármesterről az MSZP-s politikus azt mondta, nem a budapestiek érdekét képviseli, amit szerinte az is alátámaszt, hogy “átjátszotta” az iskolákat és a kórházakat az államnak.

Az MSZP majálisa már reggel elkezdődött, fellépett mások mellett a 100 Folk Celsius, Harangozó Teri, Dopeman és a Magyar Állami Népi Együttes, délután pedig további koncertekkel készülnek a városligeti Nagyréten. A szocialista politikusok a párt sátrában vesznek részt pódiumbeszélgetéseken, emellett játszótér és egészségügyi szűrés is várja a majálisozókat az MSZP rendezvényén.