„Menjen az egészségügyi államtitkár!”

„Menjen az egészségügyi államtitkár!”

Kökény MihályKökény MihályAz MSZP szerint távoznia kell posztjáról Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak, mert csak hitegette az egészségügyi dolgozókat a béremelésről, amelynek valójában nincs fedezete, a kórházak pedig egyre mélyülő válságba kerültek.

Kökény Mihály, a szocialisták egészségpolitikai tanácsadó testületének elnöke szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a 2012-es büdzsé nyilvánosságra kerülése óta mindenki láthatja, hogy a “nemzetgazdasági miniszter képmutató sajnálkozása ellenére” nem számíthat érdemi többletforrásra az egészségügyi ágazat. Mint mondta, a kórházak, szakrendelők működtetésére az ideinél mindössze 5 milliárd forinttal több, 622 milliárd forintos keret jut jövőre, miközben a gyógyszerkassza a felére csökken. Az ellenzéki politikus szólt arról is, hogy a háziorvosoknak 1 százalékos emelést szánnak bérrendezésre, a mentőszolgálat támogatása csak 2 százalékkal nő, a védőnők és otthoni szakápolók pénze nem változik, az ÁNTSZ előirányzata pedig csökken.

Kiemelte, egy tárcaegyeztetésen lévő javaslatból az is kiderült a héten, hogy a minden idők legnagyobbjaként beharangozott béremeléshez nem növelik meg a korábban előirányzott támogatásokat, hanem a kórházaktól 26 milliárd forintot, a szakrendelőktől pedig 3 milliárdot vesznek el. Kökény Mihály emellett kifogásolta a kormány új, spanyol modell szerint tervezett gyógyszerár-támogatási rendszerét is, mivel azzal szerinte olyan alacsony árakat határoznak meg a gyógyszerekre, amelyek ellehetetlenítik a magyarországi gyártókat és forgalmazókat.

Kapcsolódó cikkek