Megmagyarázta az LMP, miért támogatják Puzsér Róbertet

Megmagyarázta az LMP, miért támogatják Puzsér Róbertet

Egy politikai centrum képzését tűzte célul Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt, és az LMP is e cél elérése miatt támogatja az indulót. Az együttműködés megkezdéséről és a további célokról a jelölt és Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára beszélt hétfőn sajtótájékoztatón.

Puzsér Róbert közölte, az LMP támogatásával a centrumképzés feltételeinek csupán a fele teljesült, az együttműködés kiszélesítéséhez ugyanis a “potenciális centrumpártok”, vagyis az LMP, a Jobbik és a Momentum közül legalább kettő támogatása kell. A Momentum nem hajlandó tárgyalni – ismerte el, megjegyezve, számára ez elfogadhatatlan és “az SZDSZ legsötétebb napjait idézi”, a Jobbikkal viszont zajlanak a tárgyalások. Ezt a pártot Puzsér Róbert “bénultnak” nevezte, amely szerencsére ugyan eldobta régi identitását, de semmi új nincs a helyében.

“Én segíteni fogok a Jobbiknak abban, hogy megtalálja a jobbközép identitást”

– fogalmazott.

Kijelentette, ahogy a másik két párt, az LMP is súlyos identitáskrízisben van, ám az LMP dolga a legkönnyebb, hiszen az ökopárt gyökerei világosak. Az együttműködés jelenleg közös programalkotásra terjed ki velük, de ha további párt csatlakozik, akkor már kölcsönös vállalásokat, garanciákat tudnak biztosítani egymásnak – mondta.

Ezen pártok szerinte képesek azokat képviselni, akik nem kérnek a nagy szekértáborokból, a jobb-bal hasadékból. Szavazóik centrumszavazók – hangsúlyozta Puzsér Róbert, hozzátéve, konszenzus kialakítására törekszik a pártok között, de ha nem sikerül, mert kiderül, hogy azok csupán a saját sértettségük vagy “kisstílű haszonszerző szemléletük rabjai”, akkor a szavazóikból fog centrumot képezni. Úgy összegzett,

azokat szeretnék képviselni, akik egyaránt mondanak nemet a Fideszre és a KDNP-re, valamint az MSZP-re és a DK-ra.

A centrum szellemiségéről Puzsér Róbert azt mondta, a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy a centrum pártjai, legyenek akár jobb- akár baloldaliak, mindig közelebb állnak egymáshoz, mint önmaguk szélsőségeihez. Puzsér Róbert kérdést kapott arról, hogy az LMP egyik politikusa üzleti kapcsolatban áll kormányhoz közelálló üzletemberekkel. Azt felelte, ez zavarja őt, szerinte Ungár Péter akkor válhatnak teljes értékű ellenzéki politikussá, ha eloldaná ezen kapcsolatait. Hozzátette, Ungár Péter azt mondta neki, dolgozik az ügyön. Ezt Kanász-Nagy Máté is megerősítette. Sétáló Budapest programját egy olyan vállalásnak nevezte,

“amelyet meg lehet jegyezni, azonosítani lehet vele és számon lehet kérni”.

Kijelentette, megvalósítását garantálja, és ha mégsem sikerül, másnap lemond, míg egyéb vállalásai esetében csak törekszik azok véghezvitelére. Zöld, összefüggően besétálható, bekerékpározható autómentes zónát kíván létrehozni Budapest belvárosában – fejtette ki.

Kampánya támogatásáról azt mondta:

“én nem számítok egy fillérre sem az LMP-től”,

ugyanakkor megjegyezte, hogy eddig erről nem tárgyaltak. Hozzátette, a kampány költségvetését közösségi finanszírozásra akarják alapozni, átláthatóan, úgy, hogy a források nem hozzájuk, hanem egy tőlük független szervezethez folynak be. Százezer forintnál nagyobb összeget nem fogadnak el, mert szerinte ennél magasabb összegért az üzleti világ “már vár valamit cserébe”. Kanász-Nagy Máté megerősítette: ezután tárgyalnak arról, az LMP a jövő évi kampányforrásait hogyan hasznosítja majd a főpolgármester-jelölti kampányban.

Kapcsolódó cikkek