országgyűlés

Megint a munkatörvénykönyvével foglalkozik az ellenzék

Megint a munkatörvénykönyvével foglalkozik az ellenzék

A parlamenti ellenzéki pártok azt tudakolják az állami cégeknél, hogy alkalmazni fogják-e a munka törvénykönyve túlórával kapcsolatos módosításait.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerdán Budapesten, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. Szentendrei úti székháza előtt tartott sajtótájékoztatón közölte, az ellenzéki képviselők levélben keresik meg az állami cégek vezetőit, hogy megtudják, “alkalmazni fogják-e a rabszolgatörvényt”.
Emlékeztetett arra, hogy jelenleg 200, az adófizetők pénzéből fenntartott cég működik az országban. Jelezte, m

inden héten elmennek egy-egy állami céghez, hogy a törvény alkalmazása felől érdeklődjenek.

A Magyar Liberális Párt színeiben politizáló Bősz Anett független országgyűlési képviselő elmondta, a miniszterelnök többször is beszélt arról, hogy a munkavállalók minden hónapban megkapják a ledolgozott túlórák után járó bérüket. Azt követelik az állami cégektől – folytatta -, tartsák be a kormányfő ígéretét, s mutassanak példát azoknak a cégeknek, amelyek “azon törik a fejüket”, hogy ezt az emberi méltóságot és munkavállalói jogokat “lábbal tipró törvényt” végrehajtják.

Gréczy Zsolt DK-s országgyűlési képviselő közölte, támogatják ezt a nyomásgyakorlást azért, hogy az állami vállatok vezetői is megértsék:

“a rabszolgatörvény megbukott”.

Hozzátette, felmérések szerint az emberek többsége nemet mondott a törvényre, és a multicégek egész sora is úgy gondolja, hogy

“ehhez a gyalázathoz nem adja a nevét”.

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint a törvény alkalmazása a közlekedési cégek esetében balesetveszélyes helyzeteket okozna.

“Tudnunk kell azt, hogy a BKK, a MÁV, a Volán-társaságok alkalmazni fogják-e a törvényt”

– mondta.

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese közölte, arra bátorítják az állami cégek dolgozóit, hogy ők is kapcsolódjanak be a sztrájkba. Emlékeztetett: az ellenzéki pártok üdvözölték azt, hogy a közszolgálatban dolgozók és pedagógusok sztrájkolni fognak. Szeretnék, ha január 19-én, most szombaton leállna az ország, lenne minden nagyvárosban egy demonstráció, vagy a fontosabb utakon egy útlezárás, hogy megmutassák, nem lehet büntetlenül politizálni – hangoztatta.

Pintér Tamás jobbikos országgyűlési képviselő szerint vannak pártérdekek felett álló ügyek, “a fideszes rabszolgatörvény” is ilyen.

“A Fidesz ugyanis nyomorba akarja dönteni az embereket”

– mondta, majd hozzátette, az ellenzék egységesen hívja fel a fideszes politikusok, oligarchák figyelmét, hogy a törvényt vissza kell vonniuk, mert az emberek ezt követelik. A sajtótájékoztató végén a politikusok bevitték az MVM-hez a levelüket, amelyet a bejárat előtt vettek át tőlük a cég munkatársai.

Kapcsolódó cikkek