Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtónyilatkozatot tesz a párt október 23-i, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján rendezett megemlékezésén a fõváros V. kerületében, Nagy Imre szobránál 2019. október 23-án, fotó: Kovács Tamás/MTI (archív)

Megfizethetetlenek a gyerektáborok Gyurcsány Ferenc pártja szerint

Megfizethetetlenek a gyerektáborok Gyurcsány Ferenc pártja szerint

Az áruk mellett arról is beszélnek, hogy a legdrágább helyek is elfogytak már.

“A törvénytelen Orbán-kormány silány intézkedései, az általuk elszabadított drágulás mindenkit mélyen érint, aki ebben az országban él, így a családokat, a gyermekeket is. Közeledik a nyári szünet, évről-évre nagyobb gondot okoz, hogy a szülők hova helyezzék el a gyerekeket, szabadságuk ugyanis minimális, gyakran év közben kell kivenniük a betegségek, évközi szünetek miatt. A táborok mára jóformán megfizethetetlenül drágák lettek: a tavalyi árakhoz képest 10-12%-kal kell többet fizetni a táboroztatásért, ezt pedig egyre kevesebben engedhetik meg maguknak.

A Demokratikus Koalíció szerint szégyen, hogy a törvénytelen Fidesz-kormány a gyerekektől is ellopta a gondtalan vakációs heteket a gyerekektől, és azt a biztonságot a szülőktől, hogy a gyermekeik jó kezekben, felügyelet alatt töltik az időt, míg ők dolgoznak.

Orbánék Mészáros Lőrinccel karöltve a hajdani olcsó táboroztatásra is rátették a kezüket, átjátszották azt az elit csemetéi számára. Mi, demokratikus értékrendű, európai pártként szégyennek tartjuk, hogy luxus lett a nyaralás, a táboroztatás, elérhetetlen álom, hogy legalább a gyerekeknek jusson egy kis élmény a nyári hónapokban” – fogalmazott Barkóczi Balázs, a DK országgyűlési képviselője, szóvivője.

Kapcsolódó cikkek