"Magyarország ebben is jobban teljesít"

"Magyarország ebben is jobban teljesít"

Zsigó RóbertMagyarország jobban teljesít a hátrányos helyzetű gyermekek iránti felelősségvállalásban is a 2010 óta eltelt időszakban. Ezt mondta Zsigó Róbert vasárnap Budapesten.

A Fidesz szóvivője szerint a gyermekszegénység megszüntetéséről és a romák felzárkóztatásáról ugyan sok szlogent lehet hallani az ellenzéki pártoktól, ám a Gyurcsány-kormány nem tett hatékony intézkedéseket a hátrányos helyzetű gyermekek érdekében. Ezzel szemben a Fidesz az a párt, amelyik szerint egyedül a munka és a tanulás vezeti ki az embereket a mélyszegénységből – emelte ki a kormánypárti politikus.

Zsigó Róbert azt mondta, hogy a szocialista kormányzás alatt a munkanélküliség a duplájára nőtt, a munkavállalást pedig magas adókkal sújtották, ezért sokaknak jobban megérte munka helyett segélyből élni. Ugyanakkor sokan, miközben a gyermekek után járó támogatást felvették, nem gondoskodtak gyermekük iskoláztatásáról és a munkanélküliségi adatokból látható, hogy mindez drámai következményekkel járt – tette hozzá. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a Fidesz kormányzásának két alapértéke a munka és a gyermek, ezért minden erejükkel segítik a gyermekeket nevelő családokat. Ezzel együtt soha nem fogják elfogadni azt, hogy valaki az állami támogatásokat felvegye, de ne gondoskodjon a gyermekek iskoláztatásáról – mondta. Ennek figyelembe vételével alakították át a segélyezési- és az adórendszert, illetve a közfoglalkoztatást – fűzte hozzá. Közlése szerint az egyik legfontosabb intézkedése volt a kormánynak a tanköteles korú gyermekek esetében a családi pótlék iskoláztatási támogatássá alakítása, amelynek alapján, ha a szülők nem gondoskodnak gyermekük iskoláztatásáról, akkor felfüggesztik a pótlék fizetését. Mindennek nyomán a felére csökkent az iskolai hiányzások száma, illetve a korábbiakhoz képest ma harmadannyi olyan gyerek van, aki 50 óránál többet hiányzik egy tanévben. A kötelező óvodáztatást 5 éves kortól 3 éves korra csökkentették, így minél előbb megkezdődhet a halmozottan hátrányos helyzetű kisgyermekek felkészítése az iskolára. A leghátrányosabb helyzetű 112 településen 20 000 gyermeket és családját érinti a Gyermekesély program és az úgynevezett Biztos kezdet gyermekházakban az ötévesnél fiatalabbakat szakemberek fejlesztik, illetve a szülőknek is tartanak munkavállalást elősegítő tréningeket.

A hátrányos helyzetű iskolásokkal, köztük nagy számban roma tanulókkal foglalkozó tanodák száma a négy évvel ezelőtti 60-ról 170-re nőtt, illetve 14 ezer, javarészt roma tanuló iskoláztatását segíti az Útravaló elnevezésű kormányzati ösztöndíj, amelynek összege havonta akár a 15 ezer forintot is elérheti.

Az Integrációs Pedagógiai Rendszer 79 000 tanuló és 25 ezer óvodás oktatását segíti, illetve 150-200 kiemelkedően tehetséges roma tanuló tehetséggondozását támogatja a kormány a Keresztény-Roma Szakkollégiumi Hálózat keretében – sorolta a kormányzati intézkedéseket Zsigó Róbert. A Fidesz szóvivője egy, a Simon-üggyel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva úgy vélekedett, Mesterházy Attila az MSZP elnöke kétségbeesett handabandázásba kezdett és ma már korábbi nyilatkozatait is tagadja. Illene elmondani végre, hogy kinek a pénze Simon Gábor 240 milliója – mondta Zsigó Róbert.

Kapcsolódó cikkek