Kanász-Nagy Máté, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szombati, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta,
a “Rákos-Dubaj” elnevezésű, a Rákosrendezőre tervezett kormányzati gigaberuházásban tele akarják építeni a területet olyan felhőkarcolókkal és magas épületekkel, amelyek hőszigetet képeznének, ez a hőhatás pedig a klímaválság időszakában rendkívül megnehezítené a környéken élők életkörülményeit.
Az LMP politikusa nehezményezte, hogy Karácsony Gergely főpolgármester legutóbbi reakciójában nem volt elutasító a beruházással kapcsolatos tervekre, sőt, – szavai szerint – “nagyon úgy néz ki, mintha valamilyen paktum születne Karácsony Gergely és Lázár János között, “mintha a főváros elfogadná ezeket a gigaberuházásokat és ezeket a hatalmas beépítéseket”.
Emlékeztetett, éppen a főpolgármester hirdette meg a fővárosban a klímavészhelyzetet, így Karácsony Gergelynek tudnia kellene, hogy emiatt nem lehetne ilyen beruházásokat indítani.
Kanász-Nagy Máté a sajtótájékoztatón arra is kitért, hogy a Lázár János építési és közlekedési miniszter által bejelentett, március 1-jén elinduló új közösségi közlekedési tarifarendszer pontos szabályairól sem a főváros, sem pedig a kormány nem közölt eddig részleteket. Úgy vélekedett, a két félnek meg kellene egyeznie és végre tájékoztatni kellene a nyilvánosságot a bevezetendő új bérletekről és azok használati szabályairól. Jelezte, az LMP petíciót indított a Budapest- és a BKK-bérletek “megmentéséről”, annak érdekében, hogy ezeket március 1. után is lehessen egységesen használni.
Az aláírásgyűjtés ezen az oldalon zajlik, az íveket már több ezren írták alá.
Az LMP frakcióvezető-helyettese megjegyezte, ebben az ügyben olyan megoldásra kellene jutnia a kormánynak és a főváros vezetésének, ami megtarja és kiszélesíti a jelenlegi tarifaközösséget, emellett olyan beruházások is szükségesek, amelyek biztosítják a közösségi közlekedés fejlesztését.