Korrupciómentes településeket ígér a Mi Hazánk

Korrupciómentes településeket ígér a Mi Hazánk

Korrupciómentes övezetekké változtatják a településeket - megválasztásuk esetén - a Mi Hazánk Mozgalom polgármesterei. Ezt ígérte hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón a párt elnöke.

Toroczkai László hangsúlyozta, hogy erre garanciát jelent a programjuk, hiszen a Mi Hazánk az egyetlen párt, amely eltörölné az országgyűlési képviselők mentelmi jogát, illetve duplájára emelné a “politikusbűnözők” esetében a büntetési tételt.

Ugyanakkor kötelezővé tennék minden olyan szerződés nyilvánosságát, amelynek teljesítése közpénz felhasználásával történik, illetve vagyonosodási vizsgálatnak vetnék alá a politikusokat, illetve az állami és önkormányzati cégek vezetőit – tette hozzá a pártelnök.

Kubinyi Tamás, a Mi Hazánk, a MIÉP és az FKGP közös újbudai polgármesterjelöltje azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy olyan programot kínál, amelynek nyomán öt év alatt 50 évnyi lemaradást hozna be a XI. kerület és

“Kalinyingrád szintjéről európai fejlettségű településsé válna. Erre önmagában elég volna a korrupció eltörlése”

– vélekedett.

Szerinte mind a jobb-, mind a baloldalon posztkommunisták, hajdani MSZMP-sek irányítják a várost még ma is. Továbbá most az a veszély fenyeget, hogy szélsőbaloldali, terrorista hátterű erők veszik át a hatalmat – fűzte hozzá, hangsúlyozva: végre “becsületes magyar emberekre” kell bízni a városvezetést – mondta a jelölt.