Korlátozott nyilvánosságú fórumon vett részt Bajnai Kolozsváron

Korlátozott nyilvánosságú fórumon vett részt Bajnai Kolozsváron

Sorbán Attila Örs és Bajnai Gordon

Fotó: Bíró István/MTI

A Krónika napilap internetes oldalán közölte, hogy nem hallgathatta végig Bajnai Gordonnak a kolozsvári Minerva-házban tartott előadását az egyetlen országos terjesztésű erdélyi magyar napilap, a Krónika tudósítója. Az est házigazdája azonban hibaigazítást kért a Krónikától, mivel  a lap munkatársának figyelmét csupán arra hívták fel, hogy az esemény háttérbeszélgetés, amelynek tartalma nem nyilvános.

A Krónika tudósításában az szerepel, hogy a fórum házigazdája arra figyelmeztette: a rendezvény zártkörű, a sajtó nem vehet részt ezen. A lap azt is közölte, a fórumot ugyan nem hirdették meg, de úgy tudták, hogy az esemény sajtónyilvános. A rendezvényen jelen voltak a kolozsvári Szabadság napilap és a szintén kolozsvári Transindex portál újságírói.
 
Tibori Szabó Zoltán újságíró, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke, az est házigazdája az MTI-vel közölte, hibaigazítást kért a Krónikától, hiszen a lap munkatársát csupán arra a szakmai szabályra figyelmeztette, hogy háttérbeszélgetésen tartózkodik, amelynek tartalmáról a sajtóban nem számolhat be. A jelen lévő újságírók mindannyian tudták, hogy a beszélgetés nem sajtónyilvános, ám lehetőségük nyílt arra, hogy a végén interjút készítsenek Bajnai Gordonnal.
 
Bajnai Gordon az MTI-nek arra a kérdésére, hogy miért nem hirdették meg nyilvánosan is a látogatást, pénteken este azt mondta, “nem a hírverés, hanem a tájékozódás” volt a látogatása célja. Hozzátette azonban, hogy titkosnak sem lehetne nevezni az útját, hiszen számos interjút adott különböző erdélyi médiumoknak, amelyek minden bizonnyal a következő napokban jelennek meg.
 
Az Együtt-PM szövetség vezetője csütörtökön Marosvásárhelyen találkozott helyi értelmiségiekkel, a gazdasági élet képviselőivel, szombaton Kolozsváron együtt ebédelt Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, ellátogatott a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetbe, délután pedig kolozsvári értelmiségiekkel, üzletemberekkel találkozott. Amint az MTI-nek elmondta, tájékozódni, ismerkedni jött Erdélybe.