“Sőt, két hete még maga Dömötör Csaba államtitkár nyilatkozott úgy, hogy hiába a rendkívüli helyzet, a túlterhelt mentősök, orvosok és ápolók, először emberéleteket kell menteni, az anyagiak csak ezután jönnek. Pedig a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége nemrég soron kívüli béremelést kért a kormánytól, hiszen a veszélyhelyzet rendkívüli erőfeszítéseket követel minden egészségügyi dolgozótól.
Eközben a kialakult helyzetben emberfeletti munkát végző egészségügyiek fáradozásait szerte Európában, így a szomszédos Szerbiában és Szlovéniában is béremeléssel és rendkívüli juttatásokkal ismerik el az ottani kormányok.
A DK követeli, hogy a kormány azonnali hatállyal emelje duplájára az egészségügyi dolgozók fizetését! Ezt a lépést már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennie, de a kialakult helyzet most szomorú apropót szolgáltat az azonnali bérrendezésre. Nem késlekedhetünk tovább, az emberélet nem játék, az egészségügyi dolgozók elismerése és a 100 százalékos béremelés a minimum, amit ebben a helyzetben a kormány megtehet” – fogalmazott a DK egészségügyi szakpolitikusa, aki egyben háziorvos is.