Karitatív akciót indít a DK

Karitatív akciót indít a DK

Vadai ÁgnesVadai Ágnes, fotó: Heti VálaszEgyhetes karitatív akciót indít a Demokratikus Koalíció (DK) országszerte. Ezt jelentette be Vadai Ágnes, a párt alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Az alelnök azt mondta, uniós és hazai statisztikai adatok is azt mutatják, hogy “drámai” a magyarországi szegénységi helyzet, főként a gyermekek nélkülözése. A Tárki adatai szerint jelenleg 3,3 millió szegény ember él az országban, a mély szegénységben élők aránya háromszor akkora, mint az Európai Unióban – mondta a DK-s politikus. Úgy fogalmazott: “az Orbán-kormány alatt jobban szegényedett az ország, mint a gazdasági világválság alatt.”

Vadai Ágnes azt mondta, az UNICEF (az ENSZ Gyermekalapja) felmérése szerint a szegénységben élő magyar gyermekek aránya 2009-ben, a válság idején alig érte el a 30 százalékot, 2013-ban viszont ez az arány 43 százalék volt. Szavai szerint Magyarország kivételével az unión belül mindenhol sikerült megállítani, vagy visszafordítani a szegénységben élő, 7 évesnél fiatalabb gyermekek számának növekedését, még Romániában is.

Kitért arra is, hogy “még a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint is” utolsó helyen áll az ország az uniós nemzetek között az anyagi biztonság szempontjából, a magyar családok 76 százaléka nem lenne képes kifizetni egy váratlan nagyobb, 66 000 forintos kiadást. A DK ezért hétfőn karitatív hetet indít, aktivistáik minden megyében megjelennek majd, és saját forrásból könyveket, játékokat, ruhaneműt, illetve élelmiszert osztanak szét – jelentette be az alelnök. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez nem oldja meg a szociális problémákat, mert azokat csak költségvetési forrásból lehetne enyhíteni.