Ismét kereszttűzben a kormány

Az Országgyűlés ezúttal hétfőn fejezi be kéthetes ülését, a képviselők - a márciusban kialakított új munkarendnek megfelelően - kérdéseket, azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormánynak.

Az ülésnap 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amelyeket a kormányhoz címzett kérdések és azonnali kérdések követnek. A parlament honlapján elérhető információk alapján a fideszes Mengyi Roland arról kérdezi a külgazdasági és külügyminisztert, hogy miként segítheti Miskolc fejlődését egy szingapúri beruházás keretében épülő új gyár.

A szocialista Korózs Lajos az emberi erőforrások miniszterétől vár választ arra, hogy miért csökken jövőre a kábítószer-megelőzésre fordított költségvetési forrás. “Hány embernek kell még bekattannia, hogy Önök észbe kapjanak?”- írja az ellenzéki politikus kérdésének címében.


A jobbikos Lukács László szintén Balog Zoltánhoz fordulva azt kérdezi, hogy a “félbehagyott” sportkórház lesz-e az új budapesti nagykórház, míg az LMP-s Szél Bernadett és Schmuck Erzsébet közös kérdésének címe: “Ki fizeti a rezsiháború veszteségeit?”. 
Az ülés második hetében ezúttal sem tartanak vitákat, illetve nem lesznek határozathozatalok sem.