Intézkedéseket sürget az LMP

Kormányzati lépéseket sürget az LMP a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárás miatt. Frakcióvezető-helyettesük a többi közt erdőtelepítést és környezetkímélő mezőgazdasági termelést javasolt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Schmuck Erzsébet úgy vélte, a kabinet többéves lemaradásban van az éghajlatváltozási stratégia megvalósításában, holott már “a bőrünkön érezzük” a klímaváltozás következményeit. Az ellenzéki politikus szerint nemcsak az aszálykárt szenvedettek támogatására van szükség, hanem azok megsegítésére is, akiknek autójukban, otthonukban esett kár például egy jégeső során.

A zöldfelületeket a településeken is növelni kell, azok ugyanis hozzájárulnak a hőmérséklet csökkentéséhez, élhetőbbé teszik a városokat – mondta. Schmuck Erzsébet leszögezte: a kormánynak “a szép szavak” helyett végre cselekednie kellene. 

Kitért arra is, hogy több kormánypárti politikushoz köthető cég, családi vállalkozás kapott több tízmillió forintnyi uniós támogatást. Kijelentette, az uniós pénzeket a kormány gátlástalanul osztja Fidesz-közelieknek, ezért pártja szigorúbb ellenőrzést sürget. Szerinte a kormány is érzi, hogy nem olyan stabil a helyzete, ezért még a 2018-as választás előtt minden forrást “ki akar játszani”. Kérdésre közölte: frakciótársa, Sallai R. Benedek nem pályázott forrásra, csupán egy hozzá köthető civil szervezet tette ezt.