"Hol van a politika, hol van a törvényhozás?"

"Hol van a politika, hol van a törvényhozás?"

Vona GáborAz integráció elsősorban kötelezettséget, a normák és a törvények betartását jelenti, ezután következhetnek csak az egyén jogai. Ezt mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Tiszabezdéden bántalmazott, majd a kórházban elhunyt helyi férfi emlékére szervezett békés demonstráción a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben pénteken.

A magyar-ukrán határ mellett fekvő település sportpályáján rendezett, rendőrségi biztosítással ellátott megmozduláson több mint ötszáz helybéli, jobbikos szimpatizáns, valamint az áldozat rokonai, családtagjai és ismerősei vettek részt. Vona Gábor a tragikus esetet felidézve hangsúlyozta, nem a bőrszín ellen, hanem “a bűn és a bűnözés ellen jöttek ide tiltakozni”.

“Nem mi tehetünk arról, hogy az elkövetők cigány származásúak voltak” – mondta a Jobbik elnöke. Az ellenzéki párt vezetőjének szavai szerint ugyan szavakkal már nem lehet megmenteni az áldozatot, de “talán azzal, hogy most kiállunk, a szavunkat hallatjuk, tiltakozunk, talán másokat megmentünk egy ilyen helyzettől.” Vona Gábor jelezte, a tiszabezdédi bántalmazás egyedi eset, de maga a probléma nem egyedi. “Hol van a politika, hol van a törvényhozás, a hatóság, a bíróság, miért ismétlődik folyamatosan újra és újra ez az egész?” – tette fel a kérdést az ellenzéki politikus. A Jobbik elnöke úgy fogalmazott, olyan országban szeretne élni, “ahol a bőrszíntől, vallástól, mindentől függetlenül minden magyar állampolgárra ugyanazok a kötelezettségek, ugyanazok a szabályok és ugyanazok a törvények vonatkoznak”.

A békés tüntetésen Vona Gábor mellett felszólaltak Jobbik megyei vezetői és tisztségviselői is. A megemlékezők a demonstráció végén átvonultak a sportpálya melletti temetőbe, ahol mécseseket és virágokat helyezték el az áldozat sírjánál A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi közlése szerint a helybéli férfit a gyanú szerint egy 22 éves eperjeskei lakos bántalmazta. Az életveszélyes koponyasérüléssel kórházba vitt középkorú férfi június 12-én vesztette életét. A bántalmazót nem sokkal a bűncselekmény elkövetése után elfogták a záhonyi rendőrök, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását.