"Hiteltelen a kormány adósmentési politikája"

Korózs LajosAz MSZP hiteltelennek tartja a kormány adósmentési politikáját. Korózs Lajos, az ellenzéki párt elnökségi tagja hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt, bérlakásprogramra, valamint a magáncsőd intézményének bevezetésére lenne szükség.

A politikus a Nemzeti Eszközkezelőt és az ócsai szociális lakásprogramot csődnek nevezte. Bírálta, hogy az eszközkezelő érdemben nem tud beavatkozni a nehéz helyzetbe került devizahitelesek érdekében, csak utólag kezeli a problémájukat. 

Ugyancsak kifogásolta, hogy az ócsai lakóparkba eddig csak 24 család költözött be, akik közül mindössze három ember helyezkedett el. A buszjárat vagy üzlet nélküli lakópark üresen álló házait havonta ötmillió forintért őrzik – tette hozzá. Úgy vélte, a magáncsőd intézményének bevezetésével még a végrehajtás előtt lehetne segíteni a nehéz helyzetbe jutott adóson, a bérlakásprogramra pedig “Ócsából vagy a stadionokból” lehetne forrást találni. Korózs Lajos arra kérte a kormányt, senkit ne akarjon úgy megmenteni, ahogy a magán-nyugdíjpénztárakkal tette, vagy ahogy a takarékszövetkezetekkel tervezi.