„Hazugság, amit Selmeczi Gabriella mond az MSZP miskolci rendezvényéről”

„Hazugság, amit Selmeczi Gabriella mond az MSZP miskolci rendezvényéről”

Török Zsolt

Az MSZP szerint minden napra jut egy hazugság a Fidesz szóvivőjétől, csütörtökre például az, hogy "békésen demonstrálókra támadtak rá a szocialisták az MSZP központi megemlékezésén március 14-én, Miskolcon", így reagált Selmeczi Gabriella közleményére Török Zsolt, a szocialisták szóvivője az MTI-nek.

Az ellenzéki politikus elmondta, az MSZP bejelentett, törvényes rendezvényére bejelentés nélkül, törvénytelenül érkezett hét ellendemonstráló, akik “mocskolódó” szövegeket tartalmazó táblákat tartottak fel. Az MSZP rendezvényét biztosító rendőrök felszólítására négy ellendemonstráló elrakta a táblákat, de három tovább folytatta a kiabálást is, majd “dulakodtak a rendezőkkel”.

Török Zsolt hangsúlyozta, rendőri intézkedés nem történt, de Mokrai Mihály, miskolci szocialista önkormányzati képviselő többek között gyülekezési jog megsértése, rágalmazás, illetve jó hírnév megsértése miatt feljelentést tett.

Török Zsolt hozzátette, az ország és az emberek nem kérnek a Fidesz gyűlöletkampányából.

Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, szocialisták egy csoportja, köztük Mokrai Mihály miskolci szocialista önkormányzati képviselő az MSZP ellen békésen demonstrálókra rontott. Felszólította a baloldalt, hogy “hagyja abba a gyűlöletkampányt, amely immár nem először erőszakos akcióban nyilvánul meg”.

Kapcsolódó cikkek