"Három százalék fölött nőhet a nyugdíjak vásárlóértéke"

"Három százalék fölött nőhet a nyugdíjak vásárlóértéke"

Soltész MiklósSoltész Miklós

Az év eleji nyugdíjemelésnek és az alacsony inflációnak köszönhetően a nyugdíjak vásárlóértéke éves szinten 3,2-3,4 százalékkal nőhet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Soltész Miklós azt mondta, hogy évek óta nem volt ilyen mértékű vásárlóérték-emelkedés. Szólt arról, hogy 2010-ben a kormányváltáskor három célt fogalmaztak meg az idősek ügyében, a nyugdíjak kifizethetőségét, a nyugdíjrendszer közép- és hosszú távú fenntarthatóságát, valamint az időskori aktvitás erősítését. 2010 júniusában azzal szembesültek, hogy a nyugdíjkasszából 350 milliárd forint hiányzik. Ez veszélyeztette a nyugdíjak kifizethetőségét, ezért megszüntették a kötelező magánnyugdíjpénztárakat. Ez fontos volt ahhoz, hogy a nyugdíjrendszert fenntarthassák – mondta Soltész Miklós, hozzátéve, hogy emellett átalakították a korhatár előtti ellátásokat. Közölte, a kormányzás első két évében a cél a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzése volt, most pedig már vásárlóérték-emelkedés is tapasztalható. Megjegyezte, hogy ez a nyugdíjszerű ellátásokat is érinti. Soltész Miklós az időskori aktvitással kapcsolatban beszámolt arról, hogy a tárca irodalmi pályázatán több ezren, míg kulturális rendezvénysorozatukon több tízezren vesznek részt.