Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtónyilatkozatot tesz a párt október 23-i, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján rendezett megemlékezésén a fõváros V. kerületében, Nagy Imre szobránál 2019. október 23-án, fotó: Kovács Tamás/MTI (archív)

Gyurcsány Ferenc üzent Orbán Viktornak

Gyurcsány Ferenc üzent Orbán Viktornak

Azt mondta, ijedős ember ne menjen politikusnak. Ha már emberek közé sem megy. Ezzel a rövid Facebook-bejegyzéssel reagált a Demokratikus Koalíció elnöke, a volt miniszterelnök a jelenlegi miniszterelnök szavaira.

A kormányfő pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az őszödi beszéd kiszivárgásának 15. évfordulóján úgy értékelt: “dermesztő pillanat” volt ez a magyar politikában és ijesztő dolog, hogy aki ezt az egész helyzetet előidézte, a beszédet elmondta, becsapta az embereket, hazugsággal került kormányra, elvette az emberek pénzét, majd csődbe vitte az országot, az még ma is a baloldal vezetője.

“Tehát ez nem a múlt, amiről beszélünk, hanem a velünk élő múlt, amelyik itt van, és állandóan vissza akar térni”

– fogalmazott, Gyurcsány Ferencre utalva.

A miniszterelnök szerint ugyanakkor nemcsak arról van szó, hogy “véresre verték az embereket”, becsapták őket és az emberek ellenében kormányoztak, hanem gazdasági lépések is követték vagy megelőzték mindezt, hiszen elvették a 13. havi nyugdíjat és a családtámogatási rendszert, elvettek egy havi fizetést az emberektől, és kétszeresére, háromszorosára emelték a gáz és a villany árát.

Kapcsolódó cikkek