Varju László (archív)

Gyurcsány Ferenc pártja most emiatt aggódik

Gyurcsány Ferenc pártja most emiatt aggódik

Szerintük történelmi mélységekbe zuhan a forint, ennek ellenére "Matolcsy és Orbán nem vesz tudomást a közelgő katasztrófáról".

“Tartósan 365 forint fölé kúszott az euró árfolyama, gyakorlatilag folyamatosan döntögetjük a negatív rekordokat. Orbán Viktor és Matolcsy György képtelen megbirkózni a gazdasági válsággal,

így a magyar családok, munkavállalók és vállalkozások csak küzdenek és sodródnak az árral hónapok óta.

A Demokratikus Koalíció szerint Orbánék nullás válságkezelése és Matolcsy totális alkalmatlansága vezetett oda, hogy a forint ilyen tragikusan meggyengült.

Ahhoz, hogy az ország túlélje a gazdasági válságot és mihamarabb kilábaljon a gödörből, erős forintra és józan gazdaságpolitikára van szükség. Ám amíg az Orbán-rezsim tehetetlenkedik kormányon, ez nem fog megvalósulni, mert nekik fontosabb lenyúlni az embereket, mint kisegíteni a válságból.

Mi, európai szégyennek tartjuk, hogy Orbánék tíz éve alatt így elszegényedett az ország és ennyire leromlott a forint”

– fogalmazott Varju László, a Parlament Költségvetési Bizottságának elnöke, a DK alelnöke