Gréczy Zsolt szerint nem kellett volna ezt átalakítani

Gréczy Zsolt szerint nem kellett volna ezt átalakítani

Gréczy ZsoltA Demokratikus Koalíció szerint a cafeteriát érintő "megszorító intézkedés" havi több ezer forintot vesz ki a munkavállalók zsebéből.

Az ellenzéki párt frakciószóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a munkáltatókat semmi nem kötelezi arra, hogy az eddigi béren kívüli juttatásoknak akár csak egy részét is beépítsék a fizetésekbe.

Gréczy Zsolt elmondta, a Fidesz terve szerint megszűnik az iskolakezdési támogatás, a bérlettámogatás, az önkéntes pénztárakba való belépés támogatása, eltűnnek az Erzsébet- és ajándékutalványok. Hozzátette, olyan, adómentesen nyújtható juttatások is megszűnnek, mint a bölcsődei, óvodai költségekre igényelhető, a diákhitelek és a lakáscélú hitelek törlesztésére vagy a lakbérre adható támogatások. 

Ez egy komoly és fájdalmas megszorítás, amit éppen azok fognak megfizetni, akik egész héten keményen dolgoznak, hogy eltartsák magukat és a családjukat – értékelt, közölve: a DK már csak ebből az okból sem fogja megszavazni a jövő évi költségvetést.