Zsigmond Barna Pál úgy fogalmazott, Karácsony Gergely már alig talál oda Zuglóba, pedig legfőbb ideje lenne, hogy számot adjon ottani tevékenységéről, az önkormányzat gazdasági problémáiról, a sorozatos titkolózásról.
Felszólította a XIV. kerület polgármesterét, vállalja a felelősséget, amiért Zuglóban már csődközelben van az önkormányzat és közel egymilliárdos veszteséget okozott a parkolás.
Hangsúlyozta, a gyanús ügyek egyike a parkolási botrány. Miközben a képviselők már a parkolási rendszer első évfordulóján átfogó beszámolót vártak, azóta lassan már egy év is eltelt válaszok nélkül – mondta a szóvivő.
Zsigmond Barna Pál felidézte, Karácsony Gergely tavaly novemberben azt mondta, készül ez az anyag, nagyon sok információt kell összegyűjteniük, de lesz ilyen számvetés.
A kormánypárti politikus szerint nem olyan nehéz összeadni ezeket, mégsem kaptak még választ arra, hogy mekkora a teljes összeg.
“Segítünk neki”
– mondta, majd kifejtette, a parkolás-ellenőrzés – amit az önkormányzat nyáron átvett – csak a kisebbik tétel: eddig parkolóhelyenként havi hatezer forintba került, most ez változott. Megjegyezte, összesen hatezer hely van a kerületben.
Kiemelte, a legnagyobb tétel a parkolóautomaták üzemeltetése.
“Ez havonta nettó 73 000 forint automatánként és 200 automata van Zuglóban, összesen tehát bruttó 18,5 millió forint havonta, ami ráadásul továbbra is egy külsős céghez folyik be, 2022. áprilisáig”
– közölte a Fidesz politikusa. Megjegyezte, ehhez jönnek még más tételek, mit például az ügyfélszolgálat üzemeltetése.
Zsigmond Barna Pál azt kérdezte, ha olyan nagyon nyereséges a rendszer, ahogy Karácsony Gergely mondja, miért nem mutatja meg a számokat. “Mi tart évekig azon, hogy ezeket beüsse a számológépbe?” – tette fel a kérdést, majd arra is rákérdezett, “ha egy ilyen egyszerű műveletre is alkalmatlan, hogyan akarja vezetni a fővárost?”.
A Fidesz budapesti szóvivője kérdésre elmondta, Karácsony Gergely legutóbbi nyilatkozata után felmerül, hogy az ellenzéki főpolgármester-jelölt nem támogatja, el akarja venni az észak-pestiektől a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbítását, annak területére ugyanis most fásítást ígér.
“Ebből is látszik, hogy Karácsony Gergely ‘össze-vissza beszél’, teljességgel alkalmatlan a budapestiek képviseletére”
– tette hozzá.
Zsigmond Barna Pált kérdezték Tarlós István főpolgármester és Tordai Bence párbeszédes parlamenti képviselő pénteki szócsatájáról is. Kijelentette, a baloldal régi módszere, hogy provokál, zavart kelt, indulatokat szít, ezzel is leplezve alkalmatlanságukat, ezzel szemben a Fidesznek alkalmas, kipróbált városvezetői vannak.