Fidesz: Gyurcsányék bejelentése azt jelenti, hogy háborúpártiak

Fidesz: Gyurcsányék bejelentése azt jelenti, hogy háborúpártiak

Ezt írta közleményében a nagyobbik kormánypárt Arató Gergely (DK) nyilatkozatára.

A közleményükben úgy fogalmaztak:

“Gyurcsányék mai bejelentése, ha jól értjük, azt jelenti, hogy nem támogatják, hogy a Magyar Országgyűlés elfogadja a békepárti határozatot”.

A határozati javaslatban az áll, hogy az Országgyűlés kifejezi elkötelezettségét a béke mellett, elítél minden olyan megnyilvánulást, amely Magyarország háborúba sodródását eredményezheti és kimondja, hogy fegyverszállítások és további szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség – hangsúlyozta a nagyobbik kormánypárt.

“A dollárbaloldal tehát továbbra is csinálja, amit gazdáik várnak tőlük: háborúpártiak, fegyverszállításpártiak és szankciópártiak”

– áll a közleményben.

Előzőleg Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese közölte, a kormánypártokhoz hasonlóan ők is hétpontos határozati javaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek.

Kapcsolódó cikkek